
Erdő Péter és a Pápai Magyar Intézet rektora is ott lesz, amikor átviszik Ferenc pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikába
Erdő Péter bíboros az MTI-nek úgy nyilatkozott, a Ferenc pápa halála után a Szent Márta-ház kápolnájában felravatalozott koporsó átvitele a Szent Péter-bazilikába liturgikus szertartás, amely a bíborosi testület tagjainak feladata.
Törő András, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora is részt vesz a szertartáson – mondta.
A koporsó végighalad a Szent Márta-ház előtti téren, a vatikáni kertek egy részén és az úgynevezett Harang kapun viszik ki a Szent Péter térre, ahol a bazilika főkapuján át viszik be a bazilikába.
A szertartást a kamarás-bíboros Kevin Farrell vezeti, aki a Szent Márta-ház kápolnájában és a bazilika főoltáránál is megszenteli Ferenc pápa földi maradványait. A bíborosok imádkozó menetét a Szent Péter térre reggel óta gyülekező hívek kísérik.
A bazilikát tizenegy órától nyitják meg a hívek előtt, akik szerdán éjfélig róhatják le kegyeletüket.
Ferenc pápát nyitott koporsóban ravatalozzák fel. Fején fehér püspöki süveg látható, vörös miseruhába öltöztették, vállán a pallium, fehér gyapjúszalag. Kezébe fekete színű rózsafüzért helyeztek. Kezén ezüstgyűrű, amelyet már argentínai bíborosként is viselt.
A Vatikán közölte, hogy Ferenc pápa halotti ruházata nem az alkalomra készült, akarata szerint, korábban használt darabokkal temetik el. Koporsója is díszítés nélküli, egyszerű fakoporsó.
Rómában megkezdődtek a biztonsági előkészületek: a polgári védelem vezetőjét, Fabio Cicilianót rendkívüli kormánybiztosnak nevezték ki a temetés és a pápaválasztás időszakára.
Lamberto Giannini prefektus hangoztatta, hogy a legkényesebb pillanat Ferenc pápa koporsójának átszállítása lesz a Szent Péter-bazilikából a Santa Maria Maggiore-székesegyházba. A koporsót kísérő menet útvonalát nyilvánosságra hozzák majd, hogy mindenki búcsút tudjon venni az egyházfőtől – mondta Giannini.
A temetésre csak a Vatikán környékére több mint kétszázezer embert várnak, és kivetítőket állítottak fel Róma több pontján.
Fotó: Simone Risoluti/Vatican Media/Reuters







A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.