km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Energiaköltségek: összesen 44 milliárd forint támogatást kap 138 város és 17 kerület, Szombathelynek 632 millió jutott

Energiaköltségek: összesen 44 milliárd forint támogatást kap 138 város és 17 kerület, Szombathelynek 632 millió jutott

Támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a tízezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel. Szombathely 632 millió forintra számíthat a döntés kapcsán. 

Szombathely polgármestere még októberben tárgyalt Balla György miniszteri biztossal az rezsiköltségek miatt előállt helyzetről, a milliárdos nagyságrendű pluszkiadások kormányzati kompenzációjáról. A megbeszélésés eredményéről csak annyit lehetett tudni, hogy januárban várható döntés - az MTI hétfő este háromnegyed nyolckor adta az alábbi hírt, a Minsizterelnökség közleményére hivatkozva: 

"A háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek. A kormány célja, hogy ebben a helyzetben is a legfontosabb közszolgáltatások működése fennmaradhasson, ezért a korábbi tízezer lakos alatti településeknek adott kormányzati támogatás után most a tízezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek energiaár-emelkedés miatti támogatásáról döntött mintegy 44 milliárd forint értékben.

A települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződéseik, alapvető intézményeik fűtési, világítási rendszere jelentősen eltérő. A támogatásért cserébe mindenkitől takarékosságot kérnek, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről.

A tájékoztatás szerint Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt a városi, illetve fővárosi helyhatóságokkal a megnövekedett rezsiköltségeikhez nyújtandó állami hozzájárulásról; a biztosok mindenkivel tárgyaltak, aki elfogadta meghívásukat az egyeztetésre.

Javaslatuk alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter 138 városi és 17 kerületi önkormányzat részére csaknem 44 milliárd forint támogatásról döntött, a települések listája elérhető a kormányportálon - áll a közleményben."

A lista itt érhető el:

Szombathely ezek alapján 632 037 553 forintra számíthat (összehasonlításul Zalaegerszeg 366, Veszprém 569, Székesfehérvár 237, Győr 254, Sopron 485, Eger 929 millió forintot kap, a csúcstartó Debrecen 3,1 milliárddal, Pécsnek több mint 1 milliárd, Miskolc 1,2 milliárd forint jutott, de 1 milliárd feletti összeggel számolhat Kecskemét, Szeged és Nyíregyháza is. 

A korábbi adatok szerint Szombathelynek 4,7 milliárd forintnyi pluszkiadást jelent az energiaköltségek növekedése, ebből körülbelül 1-1,2 milliárdot önerőből bevállalt az önkormányzat, a fennmaradó összeget, a 3-3,5 milliárdot kérte támogatásként a miniszteri biztossal folytatott tárgyalásokon.

Dr. Nemény András hétfőn este értük el, aki más polgármesterekhez hasonlóan éppen a közzétett táblázatot igyekezett értelmezni.  

- A kormány képviselőjével normális tárgyalást folytatottunk, több körben kértek tőlünk adatokat arról, milyen módon spórolunk - mondta el érdeklődésünkre a városvezető. - Elmondtuk, hogy mekkora többletterhet jelent az energiaárak növekedése Szombathelynek. Ehhez képest született a mostani döntés, bízom abban, többlépcsős lesz a támogatás és érkezik még segítség. A többi települést nézve Szombathely nem szenvedett hátrányt, a kérésünk változatlanul az, hogy Szombathelyre eső szolidaritási adót ne kelljen befizetnünk, hanem maradjon nálunk, a 3 milliárdos összeg fedezné a többletköltségeket. Az önkormányzat eddig is igyekezett mindent megtenni a maga részéről azért, hogy a helyzetet megoldja, ezen úton megyünk tovább.  

A hvg.hu összesítése szerint nem kapott most külön támogatást a Fővárosi Önkormányzat, kaptak azonban a kerületek, de ott sem mindegyik: a III., IV., IX., XI., XV., XVIII., kerületek például pénz nélkül maradtak.

A fővárosi kerületek közül a legtöbbet a XXI. kerület kapta, oda összesen 762,6 millió forint ment, a legkevesebbet pedig a VI. kerület kapta, nekik mindössze 76,7 millió forint jutott. 

kapcsolódó cikkek
Energiaválság: Balla György miniszteri biztossal tárgyalt a szombathelyi polgármester
Energiaválság: Balla György miniszteri biztossal tárgyalt a szombathelyi polgármester
Balla György miniszteri biztossal tárgyalt kedden dr. Nemény András, Szombathely polgármestere. Balla (aki kormánypárti képviselő) kapta feladatul, hogy tárgyaljon és egyeztessen a településekkel arról, mekkora segítségre van szükségük az önkormányzatoknak ahhoz, hogy a büdzséjüket gyakran milliárdos pluszkiadással megterhelő energiaár-növekedést kezelni tudják. A szombathelyi városvezető ismertette az eddigi lépéseket és javaslatokkal is élt.
címkék
kapcsolódó cikkek
Energiaválság: Balla György miniszteri biztossal tárgyalt a szombathelyi polgármester
Energiaválság: Balla György miniszteri biztossal tárgyalt a szombathelyi polgármester
Balla György miniszteri biztossal tárgyalt kedden dr. Nemény András, Szombathely polgármestere. Balla (aki kormánypárti képviselő) kapta feladatul, hogy tárgyaljon és egyeztessen a településekkel arról, mekkora segítségre van szükségük az önkormányzatoknak ahhoz, hogy a büdzséjüket gyakran milliárdos pluszkiadással megterhelő energiaár-növekedést kezelni tudják. A szombathelyi városvezető ismertette az eddigi lépéseket és javaslatokkal is élt.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.
Hivatalos: román állampolgárságot kapott Rapport Richárd
2024. március 21-e óta román állampolgár Rapport Richárd, egykori magyar ranglista-vezető és világbajnokjelölt sakkozó, írta meg a Magyar Hang.
Időjárás: szeszélyes szombat vár ránk
Az ország nagyobb részén felhősen indul a nap, és a fölöttünk lévő felhőzet főként délutánra szakadozik, gomolyosodik jobban, emiatt rövidebb napos periódusokra is számíthatunk, írja előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.