Emlékezés régiekre a szombathelyi Szent Márton temetőben: kegyeleti sétát szervezett a múzeumbarátok, a könyvtár és a szépítő egyesület

Több mint ötven résztvevővel indult a Szent Márton temetőben a kegyeleti séta kedd délután. Mindenszentek közeledtével, október végén csodás arcát mutatta a sírkert, míg színes falevelek borította, fenyőillatú ösvényeit jártuk. Néhol már mécses lángja lobbant, s az itt élő macskakolónia egy-egy tagja suhant lépteink elől a borostyános sírkövek mögé. Magyarország és Európa egyik legrégebbi és egyben legtovább is használt sírkertjében Orbán Róbert helytörténész vezette a sétát. Hét síremléket érintettünk, a Vasi Múzeumbarát Egylet tagjainak közreműködésével egy-egy verset, prózarészletet is szentelve Szombathely egykori polgárainak

A textilgyáros és a tetőfedő

Dr. Schiller Ottó (1890–1967) textilgyárosnak, a Szombathelyi Szövőgyár igazgatójának síremléke volt az első állomásunk: a Budapestről Szombathelyre került, zsidó származású férfiú az államosításig lehetett a Szövőgyár első embere, származása miatt a Textilgyárosok Országos Egyesületének főtitkári posztjáról is lemondani kényszerült. Schiller Ottó, aki három, a magyaron túl angol és német nyelven is publikált, s a Textil Lloyd című szaklapnak főszerkesztője is volt, feleségével, Schiller Ottóné Kovács Ilonával és ifjabb Schiller Ottóval nyugszik közös sírban. 

Ezután Zsiray Lajos (1896–1944?) tetőfedő, szakszervezeti vezető babérággal díszített, jelképes nyughelyénél álltunk meg: jelképes, mert Zsiray Dachauban vesztette életét 1944 végén vagy 1945 elején. 1944 márciusában több szociáldemokrata szakszervezeti vezetőt tartóztattak le az országban, köztük őt: ezt a történetet őrzi Bertalan Lajosnak, a Vas Népe egykori munkatársának Tizennégyen 1944-ből című riportkönyve. Orbán Róbert szerint tévedés, hogy kommunistáknak tartották őket, ám, bárhogy is volt, mártírhalált haltak: meg kell emlékeznünk róluk. A temetői sétán ennél a sírnál Illyés Gyula Cserepező című versét hallgattuk meg.

Szűrszabó, borosgazda és hegymester

A Szent Márton templom falánál, a Pletnics család obeliszkjénél Pletnics György (1779–1860) szűrszabó, borosgazda, hegymester életére emlékeztünk, és arra a Szombathelyre, melyben még céhek és szűrszabók is működtek az 1800-as években. És volt, mikor ez a város szőlőhegyet is magáénak mondhatott: a Szombathelyt nyugatról határoló dombsoron hajdan hosszan elnyúlva terült el a nagy kiterjedésű Szőlőhegy, jelentős szerepet játszva a város gazdasági életében.

Az itt termett szőlőből készített bort – bár nem tartották a legjobb minőségűnek – a középkorban mégis messzi földre szállították eladni. Maga a hegy szőlővel és gyümölcsfákkal (zömmel körtével, barackkal, szilvával) volt beültetve, de szántóföldek és erdők szintúgy voltak rajta. Pletnics György pedig, amellett, hogy szűrszabóként dolgozott, e terület hegymestere, azaz a hegy közigazgatásának vezetője volt, és aktív borosgazda. Így tehát Petőfi Bordal című verse hangzott el az ő – és a néhai szombathelyi bor – tiszteletére, emlékére.

A vadász és a vendéglős

Fa alatt megbújó, kidőlt síremlékhez vezetett utunk: Desics Ignác (1857–1937) káptalani levéltáros, vadász sírjához, aki történeti munkái (saját családtörténetét is elkészítette) mellett az újságok pletykarovatába is beleírta magát, annak okán, hogy hosszan pereskedett feleségével. Ő fedte fel egy rokona, a Szombathelyről Amerikába került szabadsághős, Desits Péter életét is, akit Dobozy Péter Pál, illetve Peter Paul Dobozy néven ismert meg a világtörténelem. (Az 1833-as születésű Dobozy fiatalon vett részt a magyar szabadságharcban, majd Olaszországban harcolt Garibaldi seregében, Amerikában pedig a polgárháborúban küzdött az Észak oldalán. Életét végül Missouriban fejezte be.) A Szent Márton temetőben nyugvó Desics szenvedélyes vadász is volt, s vadászújságokban is publikált: rá a Nimród című lapban megjelent levelével emlékeztünk.

Hainzmann János (1842–1929) német származású borkereskedő, később vendéglős magasba nyúló obeliszkjénél megtudtuk, hogy az 1800-as évek végén két vendéglőt tartottak kiválónak Szombathelyen: az egyik volt a Szarvas (Sabaria), a mai Pannónia Étterem elődje, a másik a pályaudvari Resti étterem. Mindkettőt Hainzmann János üzemeltette, utóbbit idős korában. A sírnál a Magyarság című lap újságcikke hangzott el a 82 éves Hainzmannról, akit a határokon túl is ismertek és elismertek. Akinek jóakarói között ott volt Frigyes királyi herceg, de Ferenc József főhadsegéde is közbenjárt az érdekében, mikor a vasúti étterem üzemeltetésére pályázott, és idővel minta értékűvé emelt. 

A kémikus és a szerb Sofia

Komlósi Ágoston sírjánál Pungor Ernő akadémikus visszaemlékezéseiből hangzottak el részletek, köztük Komlósi Ágoston (1905–1956) kémiatanárról, aki úgy megszerettette a kémiát Pungorral, hogy ő nemcsak abbahagyta korábbi kedvtelését, a versírást, de el is égette költeményeit. A tanárával közös kísérletekre visszaemlékező, egykori „nagy lajosos” diákból később vegyészmérnök, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, professor emeritus, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, miniszter, a Britannica Hungarica Világenciklopédia szerkesztőbizottságának társelnöke lett. Orbán Róbert itt Szombathely egykori kiváló tanáraira is emlékeztetett, külön kiemelve Kemenes Bálint testneveléstanárt, aki 28 éven át tanított a Premontreiben, sportegyesületek alapítótagja, több sportágban szerzett érmeket, összesen 46-ot, és elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Wodianer-díját. 

Sofia Sobat Marinkov (1921–1941) fiatalon elhunyt szerb internált síremlékénél zárult kegyeleti sétánk. A bácskai nő sírhelyét nem maga választotta: húszévesen került a sárvári internálótáborból Szombathelyre, ahol tüdőbetegség miatt vesztette életét. Síremlékét férje csináltatta: a felirat bizonytalan, készítője a név cirill betűit magyarra írta át. Sofia sírjánál ránk sötétedett, varjúcsapat hangja vegyült a verssorok közé. S míg kifelé ballagtunk a temetőből, jutott idő azokra is gondolni, akik más tájakon, más temetőkben nyugszanak, őrizve történetüket.

Tar Patrícia

Fotók: Nagy Jácint