km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Emeltek az alapkamaton

Emeltek az alapkamaton

30 bázisponttal 0,9 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.

 

A júniusi monetáris szigorítás lehetőségét először a jegybank részéről Virág Barnabás, az MNB alelnöke vetette fel még május közepén. Matolcsy György jegybankelnök ezt később egy konferencián megerősítette: amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már júniusban sor kerülhet a kamatemelésre. Kiemelte: az infláció tartós megemelkedése veszélyeztetné a kilábalást, a kamatemelést elbírná a magyar gazdaság és "kötelezővé is teszi" az inflációs veszély.

 

Matolcsy: kamatemelési ciklus indult

 

Mielőtt hosszan tartó, magas infláció lenne, meghozták azt a döntést, amivel elérik, hogy jövő év elejére az inflácó visszakanyarodjon a fenntartható pályára, a 3 plusz-mínusz egy százalékos sávba. Ezzel a monetáris politika módosítását jelentő döntéssorozat indul. Az első döntés az alapkamatemelési ciklus elindítása - mondta.
   

Ezzel együtt a kamatfolyósó változatlan marad, ugyanakkor az alapkamat lesz újból az irányadó eszköz. Megtartották az egyhetes betétet, a ráta beáll majd az alapkamat szintjére közlése szerint.

 

Varga Mihály: nincs itt az ideje a költségvetési elvonásoknak

 

A gazdaságpolitikának a beruházások támogatására, a munkahelyteremtésre és az elveszett kapacitások pótlására kell összpontosítania; a költségvetésnek biztosítania kell ehhez a forrásokat - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Varsóban a pénzügyminiszteri V4 ülést követő online sajtótájékoztatón kedden.

   

Aláhúzta: most nem a tartalékolás, hanem az újraindítás ideje van, a támogatások túl korai visszavonása lassítaná a kilábalást, komoly kockázatot jelentene a családokra, a vállalatokra és összességében a gazdaságra.
   

A GDP 30 százalékát megközelítő gazdaságvédelmi intézkedések mellett is a hiány Magyarországon az uniós átlagnak megfelelően alakult, az államadóssági ráta pedig jóval az alatt maradt - jegyezte meg.

 

Forrás: MNB, MTI

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Időjárás: szeszélyes szombat vár ránk
Az ország nagyobb részén felhősen indul a nap, és a fölöttünk lévő felhőzet főként délutánra szakadozik, gomolyosodik jobban, emiatt rövidebb napos periódusokra is számíthatunk, írja előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.