
Elvonult a hidegfront, széllel tér vissza a nyár
Mint a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-oldalán olvasható: "Döntően napos időre számíthatunk a fátyol- és gomolyfelhők mellett , a nap második felében esetleg délnyugaton, nyugaton alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A nyugatira, északnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, többfelé megerősödik, a délnyugati harmadban azonban mérsékelt marad a légmozgás. A csúcsérték 28 és 34 fok között valószínű."

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.