km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Élvezzük a helyzetet: interjú Gasper Okornnal, a Falco vezetőedzőjével 

Élvezzük a helyzetet: interjú Gasper Okornnal, a Falco vezetőedzőjével 

Gasper Okorn igazi sikeredző Szombathelyen. A tréner vezetésével az előző kiírásban aranyérmet szerzett a Falco, amely ősszel a BL-csoportkörbe is bejutott. A szakemberrel beszélgettünk. 

–    Alaposan átalakult a keret, de eddig úgy tűnik, erős az idei Falco is. Mit gondol az új játékosokról? 


–    Többé-kevésbé valóban új csapatunk van, és egy ilyen szituációban mindig több időre, türelemre van szükség ahhoz, hogy összekovácsolódjon a társaság. Ez egy folyamat, amiért keményen kell dolgoznunk minden nap. Csak így lehet olyan egységet képezni, ami a parketten és azon kívül is összeáll. Meggyőződésem, hogy hosszú szezon elé nézünk, de fontos, hogy türelmesek is legyünk. Abban reménykedem, a 2020 tavaszán azt mondhatjuk: elértük céljainkat. Azzal is tisztában vagyunk valamennyien, hogy ez nem lesz könnyű, sem a bajnokságban, sem a Magyar Kupában, sem a Bajnokok Ligájában. 


–    A bajnokságban minden meccsét megnyerte a csapat. Milyennek ítéli meg az erőviszonyokat? Kik lehetnek a legfőbb riválisok?


–    Éppen még csak megkezdtük az NB I-et, mindössze három meccsen vagyunk túl, így ebből még messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Néhány csapaton látom (Körmend, Pécs, Paks, Alba, Szolnok, Debrecen), hogy ott lehetnek a legjobbak között. Mindegyikük erős, és tudnak jó, minőségi kosárlabdát játszani, de hangsúlyozom: jelenleg még nehéz a pontos erőviszonyokat megjósolni. Mi magunkkal foglalkozunk, a tervünk az, hogy meccsről meccsre jobbak legyünk. Biztos vagyok abban, hogy idén is jó eredményt érhetünk el. Mind létszámban, mind minőségben megfelelő keret áll a rendelkezésemre, megfelelő variálási lehetőséggel. Ennek ellenére, akár még egy posztra igazolhatunk is – ezt még meglátjuk, legkésőbb a jövő héten eldől. 


–    Mit gondol, elég „hosszú" a kispad ahhoz, hogy elbírja a csapat a kettős terhelést?


–    Egészen 2020. február 7-ig folyamatosan szerda-szombat ritmusban játszunk majd, okosan kell beosztani az energiánkat. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült bejutnunk a Bajnok Ligája csoportkörébe. Ez volt a szezon előtt kitűzött titkos küldetésünk, hiszen akkoriban még valóban „csak” a csapatépítésnél tartottunk. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt elértük, ez komoly eredménynek minősül. Most egy tanulóidőszakban vagyunk, ez egy új szint számunkra, azonban szeretnénk megmutatni, hogy megérdemelten kerültünk a BL-be. Minden találkozón küzdünk majd a végsőkig, nagyon motiváltak vagyunk, és igyekszünk kiszolgálni a közönségünket. Aztán a csoportkör végén meglátjuk, ez mire volt elegendő eredményben, valamijt arra is választ kapunk, hogy csapatként tudtunk-e előbbre lépni. Minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy jobbá váljunk. 


–    Mennyiben más a légköre egy BL-mérkőzésnek, mint egy bajnokinak?


–    A BL-találkozók minden momentumát, körülményét pontosan szabályozza a FIBA. De ezen kívül, minden más ugyanolyan. Olyan, mintha egy nemzetközi bajnokságban szerepelnénk, azonban a közönségünk miatt van egy olyan kiemelkedő hátterünk, amit kevesen mondhatnak el magukról. Az ő támogatásukkal értük el eddig is szép eredményeinket. A játékosaim extrán motiváltak, feldobottnak érzem őket attól, hogy a Bajnokok Ligájában is szerepelhetnek. Most élvezzük ezt a szituációt, azt hiszem, ez a legjobb kifejezés a jelen helyzetre.


Szöveg: Krilov István
Fotó: Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Falco: Meghosszabbította szerződését Kovács Benedek
Ma 12.21-kor a FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY hivatalos Facebook-oldalán jelentették be a hírt, miszerint Kovács Benedek a 2024/25-ös szezonban is sárga-feketében lép pályára.
Gyalogátkelőhelyen ütött el egy férfit egy Suzuki Szombathelyen
Ellentmondásos a szemtanúk nyilatkozata arról, hogy honnan érkezett a gyalogos. Van, aki szerint csak egy lépést tett meg a kijelölt gyalogátkelőhelyen, míg mások szerint az úttest túloldaláról indult és már majdnem átért, írja a 112press.hu.
Jó iramú, szép gólokat hozó mérkőzésen szenvedett vereséget a Haladás Viktória a Szeged ellen
A szombathelyi zöld-fehérek 3-2-re maradtak alul alföldi riválisukkal szemben.
Paragvári: Első helyezés, irány az országos döntő
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében került sor az idei Madarak és Fák Napja országos természetismereti verseny területi fordulójára, melynek ismét a Szombathelyi Erdészet Zrt. adott otthont. Nagy örömünkre iskolánk 6.a osztályos csapata nyerte meg a területi fordulót, s jutott tovább a május 11-én, Gödöllőn megrendezésre kerülő országos döntőbe, írja az iskola Facebook-oldala.