km/óra
  2025.04.29., kedd  •  Péter napja
Eltemették Karsai Dánielt

Eltemették Karsai Dánielt

Végakarata értelmében szűk családi körben és legközelebbi barátai által kísérve.

Október 26-án, szombaton örök nyugalomra helyezték a szeptember 29-én, 47 éves korában elhunyt alkotmányjogászt, Karsai Dánielt, aki halálos ALS-betegséggel küzdött és jogi harcot indított, hogy Magyarországon is lehetővé váljon az eutanázia. Erről testvére, Karsai Péter számolt be Facebook-oldalán.

„Végakarata értelmében szűk családi körben és legközelebbi barátai által kísérve, Mike Oldfieldot hallgatva, némi alkoholt fogyasztva. Vigyázz magadra, Bro’. Mindent csak köszönhetünk Neked” – írta az alkotmányjogász testvére.

Karsai Péter hozzátette még: október 30-án, szerdán 21:30-tól a 6Szín Teátrumban közönségtalálkozót tartanak. A tervek szerint mond egy rövid beszédet Péter, beszélgetnek a halála előtt írt darabjáról, az Egy tökéletes napról, illetve ott lesz két nagybátyjuk, Karsai György és Soke Kelemen István is, Csáki Judit színházkritikus pedig moderálni fog.

Emelett pedig a Katona József Színház előterében is megemlékezhet bárki az alkotmányjogászról, a Kantinnál pedig október 30. és november 5. között, hétköznap 13 órától, hétvégén 16 órától lesz lehetőség egy szál virágot elhelyezni.

Fotó: Facebook/Dr. Karsai Dániel

kapcsolódó cikkek
Ezt mondta Gulyás Gergely Karsai Dániel aktív eutanázia kezdeményezéséről

A mai Kormányinfón megkérdezték a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy mit gondol Karsai Dániel alkotmányjogász peréről, illetve arról, hogy egy felmérés szerint a társadalom többsége támogatja az eutanáziát.
Így nézték levegőnek a fideszes képviselők Karsai Dánielt (videóval)

A halálos betegségben szenvedő, az aktív eutanáziáért a strasbourgi bíróságon küzdő alkotmányjogásszal senki nem akart beszélgetni a kormánypárti politikusok közül a Parlament folyosóján.
Népszavazást kezdeményez Karsai Dániel és a Momentum az eutanáziáról

Két népszavazási kérdést nyújtott be a Momentum, Karsai Dániel és testvére hétfőn a Nemzeti Választási Irodánál (NVI). A kérdések lényege, hogy az emberek módosítanák-e a Btk.-t, hogy azok, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, ami jelentős fizikai és/vagy mentális fájdalmat okoz, valamint ami megfosztja őket az emberi méltóságuktól, eutanáziához folyamodhassanak, értesült a Telex.
Megvan, hogy mikor döntenek Karsai Dániel eutanázia beadványáról Strasbourgban

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága június 13-án hirdet ítéletet, a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász azt kérte a testülettől, kötelezze a magyar államot olyan jogszabályok megalkotására, melyek lehetővé teszik itthon az aktív eutanáziát.
Elhunyt Karsai Dániel
Elhunyt Karsai Dániel
2024. szeptember 28-án, 47 éves korában elhunyt Karsai Dániel jogász, aki ALS-betegsége miatt a strasbourgi bírósághoz fordult, hogy méltósággal fejezhesse be az életét. Keresete elbukott, de az eutanázia kérdése a magyar közbeszéd részévé vált. Halálhírét testvére, Péter jelentette be.
Országgyűlés - Momentum: Karsai Dániel példakép volt

Bedő Dávid (Momentum) országgyűlési felszólalásában a hétvégén elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogászról emlékezett meg, aki halálos betegen is a szabad életvégi döntés lehetőségéért küzdött.

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.

tematikus oldalak
legolvasottabbak
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.