km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Eltemették Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyot Mátészalkán

Eltemették Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyot Mátészalkán

Katonai tiszteletadás mellett kísérték utolsó útjára a január 12-én Újbudán meggyilkolt Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyot csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalkán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

 

A rendőrség honlapján olvasható közleményben azt írták, a temetésen Pintér Sándor belügyminiszter mellett Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár, Balogh János országos rendőrfőkapitány és helyettesei, valamint a vármegyei rendőrfőkapitányok és a társszervek vezetői fejezték ki részvétüket.


A ravatalnál a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai és a teljes rendőri állomány nevében Budapest rendőrfőkapitánya, Terdik Tamás vezérőrnagy búcsúzott. A főkapitány beszédében a fiatal rendőr életét felidézve kiemelte, Baumann Péter személyében nemcsak egy nagyszerű embertől búcsúznak, hanem egy olyan rendőrtől is, akinek közismert volt a hivatás iránti elkötelezettsége.


Azt mondta, Baumann Péter barátságos, kedves személyiségének köszönhetően gyorsan beilleszkedett, kollégáival kiváló kapcsolatot alakított ki, szolgálati helyéhez rendkívüli mértékben kötődött. Pozitív életszemlélete, kisugárzása által rövid idő alatt számos barátra tett szert, életre szóló baráti kapcsolatai szövődtek - emlékezett Terdik Tamás.


"A mi szemünkben az intézkedő rendőrök, Baumann Péter főtörzsőrmester, Dobos László törzszászlós és Kállai László főtörzszászlós, hősök. Hősies helytállásuk nélkül civil életek kerültek volna veszélybe" - fogalmazott a főkapitány.


Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagy temetésével egyidőben a rendőrök az egész országban egy percre bekapcsolták a szolgálati autókon a kék lámpát és a szirénát, hogy így emlékezzenek és tisztelegjenek az elhunyt rendőr emléke előtt - olvasható a www.police.hu oldalon.


A BRFK XI. kerületi körzeti megbízottja január 12-én szolgálatteljesítés közben vesztette életét, miután egy késes támadó halálosan megsebesítette.


A főtörzsőrmestert Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá léptette elő. (MTI)

 

Fotó: police.hu
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.