km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Elsodort egy biciklist, letartóztatták az embercsempészt

Elsodort egy biciklist, letartóztatták az embercsempészt

A Szombathelyi Járási Ügyészség múlt héten indítványozta annak a román férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2022 decemberében embercsempészés közben Vas megyében, Bucsu községben az általa vezetett kisteherautóval elsodort egy kerékpárost, és segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről.

 

A megalapozott gyanú szerint a román gyanúsított által szállított négy külföldi 2022 decemberében, a szerb-magyar határon illegálisan lépett Magyarország területére,  ahol a vádlott egy kisteherautóba felvette a migránsokat azért, hogy őket a magyar- osztrák határ közelébe szállítsa. 


A gyanúsított ezzel a magatartásával segítséget nyújtott a külföldi állampolgároknak, hogy az osztrák-magyar államhatárt a későbbiekben tiltott módon, a jogszabályi rendelkezések megszegésével  átléphessék.


A gyanúsított a kisteherautóval Bucsu községben a 89. számú főút irányából Bozsok irányába közlekedett, amikor a vele azonos irányba haladó kerékpárost úgy előzte meg, hogy nem tartott kellő oldaltávolságot, és a furgon visszapillantó tükrével elsodorta a sértettet, aki leesett a kerékpárjáról, és nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.


A gyanúsított a balesetet észlelte, azonban anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a sértett segítségre szorul-e, illetve neki segítséget nyújtott volna, elhajtott a helyszínről.


A gyanúsított a balesetet követően az illegális migránsokat Bozsok közelében a furgonból kiszállította, hogy ők gyalog lépjék át az osztrák-magyar határt, és továbbhaladt Ausztria irányába, azonban a Kőszegi Rendőrkapitányság járőrei elfogták.


A Szombathelyi Járási Ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével és segítségnyújtás elmulasztásának vétségével gyanúsított férfi letartóztatásának elrendelését.


A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója múlt pénteken elrendelte a gyanúsított letartóztatását egy hónapra az ügyészi indítvánnyal egyezően.


Illusztráció: pixabay.com
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Időjárás: szeszélyes szombat vár ránk
Az ország nagyobb részén felhősen indul a nap, és a fölöttünk lévő felhőzet főként délutánra szakadozik, gomolyosodik jobban, emiatt rövidebb napos periódusokra is számíthatunk, írja előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.