
Első helyezett és különdíjas szombathelyi egyetemista is lett az OTDK-n
Ahogy arról lapunk is beszámolt, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának szombathelyi campusa adott otthont az idei Országos Tudományos Diákköri Konferenciának, ahol négy szekcióban mérhetik össze tudásukat a felsőoktatási intézmények ambiciózus és tehetséges hallgatói. Arról is írtunk, hogy a szakmai bizottság Horváth Millának, az ELTE SEK pszichológia mesterszakos hallgatójának ítélte oda a Reménység Kitűző különdíjat, most pedig újabb két díjazottról számolt be Facebook-oldalán az egyetem.
A Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi Pedagógiai Karán rendezett Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai (TTT) Szekcióban Weiland Máté az Irodalom tantárgy-pedagógiája tagozatban első helyen végzett A János vitéz és a Toldi nyelvezete és a mai iskolai oktatás című kutatásával (témavezetője: Tóth Péter, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék adjunktusa), Orbán Petra pedig a Matematikatanítás módszertana 1. tagozatban Matematika hátrányos helyzetű tanulóknak – motiváció és megértés című munkájáért zsűri különdíjban részesült (témavezetője: Murber Ibolya, a Történelem Tanszék egyetemi docens).
A posztból az is kiderül, hogy a 3 napos tudományos seregszemlén 31 tagozatban összesen 209 különböző tudományos dolgozatot mutattak be fiatal kutatók és az ELTE hallgatói összesen 20 díjat szereztek: 7 első, 7 második és 3 harmadik helyezést, valamint 3 különdíjat.
Fotó: Károli Gáspár Református Egyetem


A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.