km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Elmarad a Davis Kupa madridi döntője

Elmarad a Davis Kupa madridi döntője

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) pénteki döntése értelmében elmarad a Davis Kupa madridi, novemberi döntője, amelybe a magyar válogatott is bejutott.

 

A magyar szövetség közösségi oldalán megerősítette, hogy idén nem kerül sor a nemzeti csapat történelmi bemutatkozására, mert az ITF - a Fed Kupa budapesti fináléjához hasonlóan - a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztotta a madridi DK-döntőt is. A magyar csapat így csak 2021-ben mutatkozhat be az újjászervezett sorozat végjátékában.
    

"Úgy gondolom, az ITF jó döntést hozott, mert nem megnyugtató a járványügyi helyzet. A világ túl nagy ahhoz, hogy mindenhol egyszerre zajlódjon le a járvány, a tenisz pedig túl nemzetközi ahhoz, hogy minden kontinensre érvényes döntést lehessen hozni. Madrid is fáj, de Budapest akkor fáj a négyzeten" - fogalmazott az M1 aktuális csatornának Juhász Gábor, a magyar szövetség főtitkára, aki legjobban a sportolókat sajnálja.
    

A Fucsovics Márton vezette magyarok március elején 3-2-re legyőzték a belgákat a debreceni selejtezőben, ezzel jutottak be a döntőbe. A párharc nagy izgalmakat hozott, a hazaiak 1-2-es állásból fordítva, Balázs Attila és Fucsovics sikerével nyerték meg a párharcot a Főnix Csarnokban.
    

A magyar válogatott 2021-ben a világ legjobb együtteseivel küzdhet majd meg a 18 csapatos madridi DK-döntőben - ahol minden résztvevő csapat 172 millió forintnak megfelelő összeghez jut -, míg a vesztes Belgium osztályozót vív a bennmaradásért. A márciusi sorsoláson Köves Gábor kapitány együttese a horvátokat és az ausztrálokat kapta ellenfélül a D csoportban.
    

A tavaly megreformált Davis Kupa új "időszámításának" második fináléjára november 23. és 29. között került volna sor a madridi Caja Magica komplexumban. A résztvevők közül 12 válogatott - köztük a magyar - a selejtezőből érkezett, hozzájuk csatlakozott a tavaly elődöntős Kanada, Nagy-Britannia, Oroszország és Spanyolország, valamint a szabadkártyás Szerbia és Franciaország.
 

A Davis Kupa-döntő csoportjai:


A csoport: Spanyolország, Oroszország, Ecuador
B csoport: Kanada, Üzbegisztán, Svédország
C csoport: Franciaország, Nagy-Britannia, Csehország
D csoport: Horvátország, Ausztrália, MAGYARORSZÁG
E csoport: Egyesült Államok, Olaszország, Kolumbia
F csoport: Szerbia, Németország, Ausztria

 

Forrás: MTI

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.