km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
Ellenzéki előválasztás 2021: a vártnál nagyobb érdeklődés miatt délelőtt két órára felfüggesztették a szavazást

Ellenzéki előválasztás 2021: a vártnál nagyobb érdeklődés miatt délelőtt két órára felfüggesztették a szavazást

Szombaton reggel megkezdődött az ellenzéki előválasztás: szeptember 26-ig lehet szavazni a jelöltekre. Szombathelyen nagy volt az érdeklődés, a Domusnál sokan álltak sorban, délelőtt azonban az egész országban leállt a szavazás, a magas részvétel miatt a technikai erőforrásokat bővíteni kell.

Szombathelyen a Fő téren kevesebben, Derkovits-lakótelepen viszont kifejezetten sokan szerettek volna szavazni, utóbbi helyen  sorban álltak az emberek. A szavazók magas széma miatt  délelőtt 10 óra körül országosan leállít a rendszer.  A szervezők azt kérték, hogy a szavazni vágyók 12 óra után próbálkozzanak ismét és az alábbi közleményt tették közzé.
 

"Minden várakozást felülmúlóan nagy számban jelentek meg szombat reggel az előválasztáson szavazni vágyók, ez pedig a magyar demokrácia fontos sikere. A szervezők számára is váratlanul nagy részvétel miatt szükség van a technikai erőforrások azonnali bővítésére. Az Országos Előválasztási Bizottság a folyamatok áttekintése során úgy döntött, hogy a megfelelő bővítés és a szavazás zavartalansága érdekében két órára felfüggeszti a szavazást. Ebben az időszakban kerül sor a technikai háttér gyors, hatékony és biztonságos kibővítésére.

Köszönjük a változást akarók sokaságának, hogy ilyen nagy számban jelentek meg a szavazópontokban már a reggeli órákban! Arra kérünk mindenkit, hogy a mai napon, szombaton 12.00 után térjenek vissza az urnákhoz, és válasszák a számukra legkedvesebb jelölteket!"


 

 

Az előválasztás szervezői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat, ezeket változatlan formában közöljük.

 

Hol és hogyan lehet szavazni?
 

Az előválasztáson online és hagyományosan is leadhatod a szavazataidat.

Az előválasztáson minden nagykorú magyar állampolgár szavazhat, akinek magyarországi állandó bejelentett lakhelye van. Azok a most még kiskorú, magyarországi állandó bejelentett lakhellyel rendelkező állampolgárok is szavazhatnak, akik a 2022-es parlamenti választáskor már nagykorúak lesznek, vagyis 2004. április 1-jét megelőzően születettek. Ez utóbbihoz szülői hozzájárulási nyilatkozat szükéges, erről bővebben a elovalasztas2021.hu/ki-szavazhat olvashatsz.
 

Az első forduló 2021. szeptember 18-a és 26-a között zajlik, a második forduló, már csak a miniszterelnök-jelöltek körében pedig október 4-a és 10-e közt.
Az online szavazás az elovalasztas.hu-n történik, itt lehetséges előregisztrálni, időpontot foglalni, de nem szükséges.


Mire lesz szükséged az online szavazáshoz:


- érvényes magyarországi állandó bejelentett lakcímre vagyis lakcímkártyára (külföldről online szavazhatsz, ha van magyarországi állandó lakcímed, ideiglenes lakcímkártya nem jó, csak az állandó),
- érvényes személyi azonosító okmányra (személyi igazolvány vagy jogosítvány vagy útlevél),
- stabil internettel rendelkező eszközre (számítógép, tablet vagy okostelefon),
- videókamerára az internet hozzáféréssel rendelkező eszközödön,
- és az e-mail címedre.

Így lehet online szavazni az előválasztáson!  A videót itt tekintheted meg.


Mire lesz szükséged a hagyományos vagyis a személyes szavazáshoz a sátorban:


- érvényes magyarországi állandó bejelentett lakcím vagyis lakcímkártyára (ideiglenes lakcímkártya nem jó, csak az állandó),
- érvényes személyi azonosító okmányra (személyi igazolvány vagy jogosítvány vagy útlevél),
- és a személyes jelenlétedre a megfelelő szavazó sátorban, annak nyitvatartási idejében.
 

Így szavazhatsz személyesen az előválasztáson!  A videót itt tekintheted meg.


Kikre lehet szavazni? 

Hogy kik indulnak az országos egyéni választókerületedben (OEVK-ádban) vagyis, hogy kire szavazhatsz, azt az elovalasztas2021.hu/oevk-jeloltek aloldalon, a miniszterelnököket pedig az elovalasztas2021.hu/me-jeloltek felületen éred el.

VAS01 OEVK - Szombathely és térsége
Czeglédy Csaba, Dr. | Jelölő szervezetek: DK | Választott frakció: DK
Koczka Tibor | Jelölő szervezetek: ÚVNP | Választott frakció: ÚVNP/DK 
Ungár Péter | Jelölő szervezetek: LMP, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, Momentum, ÚK | Választott frakció: LMP

VAS02 OEVK - Sárvár és térsége (Észak-Vas megye)
Bányai-Németh Gábor | Jelölő szervezetek: Momentum | Választott frakció: Momentum
Hencz Kornél | Jelölő szervezetek: MSZP, Párbeszéd, Jobbik, LMP | Választott frakció: MSZP
visszalépett -- Molnár Miklós | Jelölő szervezetek: ÚVNP | Választott frakció: ÚVNP/LMP
Szilágyi Tamás | DK | Választott frakció: DK

VAS03 OEVK - Körmend és térsége (Dél-Vas megye)
Bana Tibor | Jelölő szervezetek: MMM, Közösen Vas Megyéért  | Választott frakció: LMP
visszalépett -- Ipkovich György, dr. | Jelölő szervezetek: MSZP, Párbeszéd, LMP | Választott frakció: MSZP
Pleva Dániel, dr. | Jelölő szervezetek: Momentum, DK, ÚVNP | Választott frakció: Momentum


Hol érem el a sátrak nyitvatartási idejét?


● Az első fordulóban a személyes szavazás csak a lakcím szerinti országosi egyéni választókerületben (OEVK) lehetséges. 
● Az elovalasztas.hu oldalon Hol és kire szavazhatok? részen tudod beírni a keresőbe állandó lakcímed irányítószámát, hogy megtudd, melyik az országos egyéni választókerületed (OEVK-ed).
● Továbbá az elovalasztas2021.hu/szavazopontok oldalon egy térkép segítségével megkeresheted a lakcímed szerinti OEVK-ban, hol találhatók a konkrét szavazósátrak. A térképen felölt zöld és sárga pontokra klikkelve olvashatod az adott sátor pontos nyitvatartási idejét.

Vas megyei sátorhelyszínek és nyitvatartásuk
Az elovalasztas2021.hu/szavazopontok oldal (frissítés alatt) mellett közzétesszük az alábbi bontásban is:
 

VAS01 OEVK - Szombathely és térsége

Szombathely, Fő tér (Szentháromság-szobor előtt) szeptember 18-26. 8.00-18.00
Szombathely, ​​Rohonci út 54. (Órásház) szeptember 18-20. 8.00-18.00
Szombathely, Pázmány körút 28/B (Joskar-Ola lakótelep, Mari ABC) szeptember 21-23. 8.00-18.00
Szombathely, Károly Róbert utca 14-16. (​​ABC-szolgáltató ház) szeptember 24-26. 8.00-18.00

Mozgóbusz:
Sé, Szabadság utca 29. (Polgármesteri hivatal előtti terület) szeptember 18. 9.00-18.00
Torony Felsőőri utca 47. szeptember 19. 9.00-18.00
Vaskeresztes, Fő utca 33. (Polgármesteri hivatal előtti terület) szeptember 22. 15.00-18.00
Pornóapáti, Fő utca 52. szeptember 24. (élelmiszerbolt előtti terület) 15.00-18.00
Nárai, Petőfi Sándor utca 43. (Posta előtti terület) szeptember 25. 15.00-18.00
Balogunyom, Petőfi Sándor utca 1. (élelmiszerbolt előtti terület) szeptember 26. 15.00-18.00
 

VAS02 OEVK - Sárvár és térsége (Észak-Vas megye)

Kőszeg, Fő tér 6. szeptember 18-20. 8.00-18.00
Celldömölk, Dr. Géfin tér 11. szeptember 21-23. 8.00-18.00
Sárvár, Posta tér, szeptember 24-26. 8.00-18.00
Sárvár,  Nádasdy Ferenc út (Piac), szeptember 19. és 26. 8.00-12.00

Mozgó:
Hegyfalu, Hősök emlékműve, szeptember 20. 13.00-15.00
Bük, Kossuth utca 125. szeptember 21. 8.00-18.00
Csepreg, Autóbusz pályaudvar, szeptember 22. 8.00-18.00
Vép, Szent Imre utca 1. szeptember 23. 8.00-18.00
Répcelak, Petőfi utca 69. (Petőfi üzletsor) szeptember 24. 8.00-18.00
 

VAS03 OEVK - Körmend és térsége (Dél-Vas megye)

Körmend, Olcsai-Kiss Zoltán tér, szeptember 18-26. 8.00-17.00
Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 20. szeptember 18-26. 8.00-17.00
Jánosháza Bajcsy-Zsilinszky utca 4. szeptember 18-19. 7.00-13.00
Vasvár, Március 15. tér 1. szeptember 25-26. 8.00-16.00

 

 

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.