km/óra
  2021.10.24., vasárnap  •  Salamon napja
Elindult a kultúrfutár, megtörték az egyhangúságot

Elindult a kultúrfutár, megtörték az egyhangúságot

Elindult a kultúrfutár - Házhoz visszük a kultúrát elnevezésű akció, amelyet az Agora Művelődési és Sportház munkatársai szerveztek. A zenés, látványos program első állomásán a polgármester megköszönte a lakosság hozzáállását a jelenlegi helyzethez.

Dr. Nemény András polgármester megköszönte mindenkinek az elmúlt hetekben tanúsított magatartását, a fegyelmet, a türelmet, s hozzátette, hogy mindezekre szükség lesz a következő időszakban is, ami nagyon embert próbáló és nehéz lesz.

A Joskar-Olán kezdődött az akció, amelynek minden helyszínén ismert emberek szórakoztatják a közönséget, az első programfelelős a Jéglovag volt.

Varga Jenő elmondta, hogy nagyon sok szülő és gyermek ismeri őt már 30 éve a jégpályáról, a fürdőről vagy az extrém sportok révén. Úgy érezte, ha egy pici vidámságot bele tud csempészni a karantén időszakába, ebbe a nehéz helyzetbe, akkor segítenie kell. Egy zenedarabbal, verssel, egy kis Hankiss Elemérrel akarta könnyebbé tenni a szürke hétköznapokat. 

Nem a terepre hívták az érdeklődőket, hanem az ablakok elé, az erkélyekre. Horváth Zoltán, az Agora Művelődési és Sportház igazgatója hangsúlyozta, hogy mindig más tömbök elé hívnak táncosokat, ám nem bemutatót tartanak, hanem táncos aktivitást szerveznek. Lehet, hogy jövő héten, a magyar költészet napjához közeledve egy költészeti produkció is lesz, illetve énekesek, zenészek is becsatlakoznak egy-egy produkció, egy-két dal elejéig.
Pénteken az Energy Dance, hétfőn a West Side mutatja meg, ők hogyan táncolnak a Macarena jól ismert dallamára, de más ismert animátorok, sportosok, előadók is megtörik ezeknek a heteknek az egyhangúságát. Kicsik és nagyok is szívesen fogadták a kezdeményezést.

Az Agora Savaria Fecebook-oldalon érdemes követni az eseményeket: a legújabb híreket itt közlik a szervezők a programsorozatról - de úgyis észreveszik a lakók, hogy éppen merre jár a kultúrfutár.

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu
 
kapcsolódó cikkek
Az Agora munkatársai nem adják fel, eljuttatják a kultúrát az otthonokba ezentúl is
Az Agora munkatársai nem adják fel, eljuttatják a kultúrát az otthonokba ezentúl is
Az elmúlt egy hét során egyre inkább szűkültek az Agora hagyományos lehetőségei. Programjaik elmaradtak, épületeik bezártak, művelődő közösségeik szünetelnek. Ám ők nem adják fel, eljuttatják a kultúrát az otthonokba.
Kanapészínház és #kulturkaranten: az online térbe költöztek a színházak
Kanapészínház és #kulturkaranten: az online térbe költöztek a színházak
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések egyike, hogy bezártak a kulturális intézmények, a mozik, a színházak, a szórakozóhelyek. Egyre több művész csatlakozik a #maradjotthon-mozgalomhoz.
Irány az erkély! - Az Agora ezentúl házhoz viszi a kultúrát
Irány az erkély! - Az Agora ezentúl házhoz viszi a kultúrát
Az Agora munkatársai a veszélyhelyzetben sem adták fel küldetésüket, vagyis hogy kultúrát közvetítsenek. Online felületeiken már hetek óta osztanak meg izgalmas tartalmakat az igényes kulturális élmények kedvelőinek, most pedig ismét valami újjal álltak elő. Szeretnék „élőben” is közel vinni a kultúrát a szombathelyiekhez, a veszélyhelyzet által megszabott határok betartásával. Ez a #kulturfutar.

Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ruha nélkül vezetett a kamion elé hajtó sofőr, halottat találtak a férfi lakóhelyén
Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés egy délelőtt felfedezett Veszprém megyei haláleset és a reggeli, nemeskeresztúri halálos közlekedési baleset között, de az eset furcsaságai miatt valószínűsíthető, hogy nem véletlen egybeesésről van szó.
Márki-Zay Péter: „Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, hogyha kormányzati pozíciót szeretne jövőre”
A miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen.
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.
Torony: „a plébánosnak az egységet kell képviselnie”
Haller László augusztus 1-től vezeti a toronyi plébániát – elődje, dr. Perger Gyula Kőszegre távozott. Az 55 esztendős pappal, aki nem mellesleg nyugalmazott honvéd őrnagy – a Jóistenhez vezető útjáról, a pristinai kiküldetésről, humorról, és egy XXI. századi plébános küldetéséről is beszélgettünk.
Hétfőtől lezárják a szőlősi átjárót
Lezárják jövő hétfő (október 25.) reggel fél kilenctől kedd este nyolcig (október 26.) a Rumi úton található szőlősi vasúti átjárót pályakarbantartási munkálatok miatt, közölte Rázó László, a GYSEV sajtószóvivője.
legfrissebbek
Meleg idő várható a jövő héten
Hajnalonként még mínuszokra is számítani kell a jövő héten, de erősödik a nappali felmelegedés: jövő vasárnap néhol akár 20 fok is lehet.
A legszigorúbb karanténra készülnek a szomszédban
Ukrajna vörös zónában, azaz a legszigorúbb korlátozások között ünnepelheti majd az újévet, legalábbis ezt jósolta egy járványügyi szakértő.
Megkönnyíti a bringások dolgát a MÁV
Számos, kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi indításával készül a hétfőn kezdődő őszi szünetre a MÁV-Start.
Rusvai: csökken a fertőzöttek átlagéletkora
Csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, a jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 műsorában.
A legrosszabbkor jött a globális papírhiány
A könyvkiadás, a karácsonyi csomagolópapírok és ajándékkártyák gyártása is megsínylik a helyzetet.