km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Elhunyt dr. Zsámbéky Monika

Elhunyt dr. Zsámbéky Monika

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után, 63 éves korában elhunyt dr. Zsámbéky Monika művészettörténész, régész, főmuzeológus, a művészettörténet doktora - adta hírül a Szombathelyi Képtár Facebook-oldala.

 

Dr. Zsámbéky Monika 1958-ban Szombathelyen született, itt végezte az általános- és a középiskolát, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult tovább. 1982-től dolgozott szülővárosában, a Szombathelyi Képtárban, aminek megbízott igazgatója is volt. 2000-ben doktori címet szerzett. Több éven át tanított művészettörténetet, számos képzőművészeti és művészettörténeti kiállítást rendezett. Kutatta Vas megye középkori és barokk művészeti emlékeit, foglalkozott a Szent Márton-kultusz emlékeivel, vezette a Szent Márton Intézetet. Szívesen vizsgálta a művészek és mecénások kapcsolatát, a műalkotások születésének társadalmi hátterét. Valamennyi fontosabb kiállításához katalógust írt, három önálló kötete látott napvilágot. 1999-ben az önkormányzat szolgálatáért díj kulturális tagozatával, 2005-ben Vas Megye Közgyűlése Pável Ágoston Emlékplakettel, 2018-ban Szombathely Kultúrájáért Életmű díjjal tüntették ki. Férjével, Kiss Gábor régésszel négy gyermeket neveltek fel.

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.