km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Elhunyt Törőcsik András

Elhunyt Törőcsik András

Elhunyt Törőcsik András, az Újpest 45-szörös válogatott futballistája szombaton 67 éves korában - tudatta honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).

 

A lila-fehér klub emblematikus játékosa súlyos magánéleti gondokkal küzdött, alkoholproblémái miatt többször szorult kórházi kezelésre. Szombaton a Honvédkórházban hunyt el, tüdőgyulladás következtében.


Az 1970-es évek második felében három bajnoki címet nyerő Újpest közönségkedvenc futballistája volt. Virtuóz játéka és cselei nyomán született meg a "Táncolj, Törő!" rigmus. Futballtudása alapján nemzetközi szinten is kiugró karriert jósoltak neki, de ezt - részben súlyos sérülése miatt - nem sikerült valóra váltania.


Törőcsik a magyar nemzeti csapattal részt vett az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, 45 válogatott mérkőzésén 12 gólt szerzett. Pályafutásában két esemény jelentett törést: az első vb-jén történt kiállítása, valamint 1979-es súlyos autóbalesete, amelyben megsérült a bal csípője, emiatt nem tudott eleget tenni a meghívásnak a világválogatottba.


Törőcsik András 1955. május 1-jén Budapesten született. A labdarúgást 12 évesen a BVSC-ben kezdte, 1974-ben igazolta le az Újpesti Dózsa. A klubbal 1975-ben, 1978-ban és 1979-ben lett magyar bajnok és ugyancsak háromszor Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1975, 1982, 1983).


Emlékezetes teljesítményt nyújtott a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) 1983/84-es szezonjában, amelyben az Újpest a negyeddöntőig jutott.


1985-ben külföldre igazolt, egy évig a francia Montpellier csapatában játszott, 1986-tól kanadai teremlabdarúgó-csapatokban (Toronto, North York Rockets) szerepelt. Hazatérése után, 1987 tavaszán a Bp. Honvédhoz szerződött, ám ott egyetlen mérkőzésen sem kapott lehetőséget. Ezután előbb a másodosztályú Bp. Volán, majd az élvonalbeli MTK-VM játékosa lett, de második meccsén megsérült, többször nem is lépett pályára.


Újpestre 2011-ben tért vissza, az egyesület utánpótlásának koordinátoraként dolgozott. Egészségi állapota ekkor már nem volt a régi, többször volt kórházban, hol csípőműtét, hol fejsérülései miatt.


Az utolsó magyar világsztárként is emlegetett futballistát a magyar FourFourTwo magazin a 21. helyen választotta be minden idők 50 legjobb magyar játékosa közé, többször került fel a France Football Aranylabda-szavazásának listájára, a legjobb eredménye a kilencedik hely volt. Több könyvet is írtak róla, Szabó Ferenc: Táncolj tovább, Törő! (1970), Rokob Péter-Zombori Sándor: A Törő (1995) és Egressy Zoltán: Lila csík, fehér csík (2015) címmel. (MTI)
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.