km/óra
  2023.03.27., hétfő  •  Hajnalka napja
Elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója

Elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója

Hetvenhat éves korában szombat reggel meghalt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója.

 

A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.


Monspart Saroltát tavaly március 31-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, azután, hogy az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-ei halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből.


Monspart Sarolta 34-szeres tájfutó magyar bajnok volt, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent. (MTI)

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Savaria Fórum 32. évfolyam 10. szám - 2023.03.24.
Savaria Fórum 32. évfolyam 10. szám - 2023.03.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Lomtalanítási időpontok Szombathelyen
A Szomhull közzétette, hogy városunkban mikor és hol lesz lomtalanítás, írja a cég honlapja.
Megyei I. osztály: a Rábapaty elvette a Haladás veretlenségét, a Jánosháza is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Répcelak hazai győzelemmel folytatta jó sorozatát, nem született gól a Szentgotthárd és a Celldömölk összecsapásán.
Jövő péntektől Húsvéti vásár a Fő téren - sok meglepetéssel
Március 31-étől április 10-éig ismét húsvéti vásár lesz Szombathely Fő terén. A részletekről pénteken délelőtt sajtótájékoztatón számolt be a városvezetés és a szervezők. Minden korosztály megtalálja majd a számára kedves szórakozási lehetőséget: a kicsiket játszópark várja, de lesz sok koncert, emellett főszerepet kap a gasztronómia is.
Megyei I. osztály: idegenben nyert a Haladás és a Király SE, hetet rúgott a Sárvár, hatot a Körmend
A Söpte a Táplán, a Jánosháza a Szentgotthárd ellen tartotta otthon mindhárom bajnoki pontot.
Elismerés a Hali-legendáknak
1-1-es döntetlent játszott a Hali a Péccsel vasárnap délután a Rohonci úton. A találkozót követően Michal Hipp, a hazaiak mestere értékelte a látottakat. A szünetben a Nehru Kupát elhódító Haladás-játékosokat köszöntötték.
legfrissebbek
Márk Gergely kertészmérnök tiszteletére rendeztek konferenciát Szombathelyen
Megnyílt a Márk Gergely Centenáriumi Év. A 100 éve született legnevesebb magyar rózsanemesítő 710 fajtát hozott létre, amiket az acsádi Márk Rosariumban  gyűjtöttek össze és szaporítanak. A génmegőrzés jelentőségét, valamint a rózsák szépségét hangsúlyozták a Kámoni Arborétumban megtartott egész napos konferencián.
Áprilisban nyílik Kardos Tamás fotókiállítása
2023. április 3-án (hétfőn) 15.30 órakor nyílik Kardos Tamás Utazásaim a nagyvilágban című önálló fotókiállítása az ELTE Savaria Egyetemi Központban.
Áprilisban velemi utcát neveznek el Törőcsik Mariról
Megvan a pontos dátum is, hogy mikor avatják fel az utcanévtáblát - írja a Nyugat.hu.
Haladás-Viktória: egygólos vereség a Puskás Akadémia otthonában
A szombathelyiek a második félidőben bátran, jól futballoztak, Szemán-Tóth Barbara 30. percben szerzett gólja azonban eldöntötte a három pont sorsát.
Két baleset az elmúlt 72 órában: Hétvégi rendőrségi összefoglaló
Kettő, személyi sérüléssel járó baleset történt az elmúlt 72 órában a vármegyei utakon. Hét anyagi káros balesetnél is intézkedtek a rendőrök - közölte a rendőrség.