km/óra
  2025.05.24., szombat  •  Eszter, Eliza napja
Elhunyt Kupa Mihály volt pénzügyminiszter

Elhunyt Kupa Mihály volt pénzügyminiszter

Nyolcvanhárom éves korában, családja körében elhunyt Kupa Mihály, közgazdász, politikus, volt pénzügyminiszter - tudatta a család az MTI-vel.

Kupa Mihály Budapesten született 1941. április 3-án. 1958-ban összeesküvés vádjával 10 hónapi börtönre ítélték. 1959 és 1969 között a Chinoin Gyógyszergyárban dolgozott, 1965-től a Mikrobiológiai Laboratórium kísérleti üzemének vezetője volt.

Közben levelező tagozaton leérettségizett, esti tagozaton pedig elvégezte a közgazdaságtudományi egyetem elméleti közgazdaságtudományi szakát. 1975-ben doktorált.

1969 és 1975 között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársa volt, infrastruktúrával és pénzügyi statisztikával foglalkozott. 1975-től a Pénzügykutatási Intézetben dolgozott, 1984-től a Pénzügyminisztérium munkatársaként pénzügypolitikával, adópolitikával, majd az államháztartás reformjával foglalkozott.

1990-ben a világ egyik legnagyobb pénzügyi tanácsadó cégének, a DRT Hungary budapesti irodájának vezetője lett, s Rabár Ferenc akkori pénzügyminiszter tanácsadójaként tevékenykedett.

Rabár Ferenc utódjaként 1990. december 20. és 1993. február 11. között pénzügyminiszter volt. Funkciójából adódóan ő volt a kormány gazdasági kabinetjének elnöke, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kormányzótanácsának alelnöke, valamint az Nemzetközi Valutalap (IMF) és a Világbank Közgyűlésének elnöke.

1991-ben időközi országgyűlési választáson a Magyar Demokrata Fórum (MDF) támogatásával indult Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. számú egyéni választókerületében, megválasztása után az MDF parlamenti frakciójához csatlakozott.

1993-ban kilépett az MDF-frakcióból, a ciklus végéig független képviselőként dolgozott. 1994-ben független országgyűlésiképviselő-jelölt volt, de mandátumot nem szerzett. Az 1998-as országgyűlési választáson sikeresen indult Szerencsen független képviselő-jelöltként, 2002-ig volt parlamenti képviselő.

2001-től 2007-ig az általa alapított Centrum Párt elnöke volt.

1993-tól a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem docense volt. 1980-ban jelent meg A jövedelemelosztás, költségvetés, gazdasági folyamatok című könyve, 1987-ben pedig A személyi jövedelemadó Magyarországon című munka szerkesztője volt.

1991-ben 1956-os Emlékéremben részesült, 2003-ban Heller Farkas-díjat, 2009-ben Húszéves a Köztársaság Díjat kapott.

2018-ban a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány kuratóriumának tagja lett.

 

(MTI)

Fotó: FORTEPAN / Erdei Katalin

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elkezdődött a Kossuth téri tüntetés az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen (cikkünk frissül)
Tüntetést szervezett egy magánszemély vasárnap délutánra a fővárosi Kossuth térre, a Parlament épülete elé, hogy az összegyűltekkel együtt tiltakozzon a Fidesz új, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslata ellen.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Nyert és előzött a Haladás!
Az NB/III Észak-nyugati csoportjának 29. fordulójában a Hali a Gyirmót II. együttesét fogadta. A vasiak a hajrában vitték be a győztes találatot.
legfrissebbek
Késes támadás a hamburgi főpályaudvaron: többen megsérültek
Péntek este késes támadás történt a hamburgi főpályaudvaron, amelyben legalább 12 ember sérült meg. Három sérült életveszélyben van, további három súlyosan, hatan pedig könnyebben sérültek meg. A szövetségi rendőrség egy nőt elfogott a támadással kapcsolatban.
Kosárlabda: a döntő harmadik mérkőzését is a Szolnok nyerte, bajnoki ezüstérmes a Falco
A Tisza-partiak 98-79-es győzelmükkel összességében kilencedszer, 2018 óta először emelhették magasba a trófeát.
Művészeti 50 – jubileumi kiállítással és nosztalgiakoncerttel indult az ünnepi hétvége Szombathelyen (képgalériával)
Egész hétvégén ünnepel a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum, idén ünnepli ugyanis fennállásának 50. évfordulóját az intézmény.
Összművészeti látomás utassal és holdvilággal: Magyar Bori és Prieger Zsolt a Savaria moziban
Felvillanó képek, vetített filmkockák, olasz dalok, napló- és regényrészletek, fiktív dialógusok áramlanak valami közös ritmusra a Savaria mozi nagytermében: Magyar Bori és Prieger Zsolt egyórás Szerb Antal-fantáziája úgy hat, mintha egy tudatfolyamba lépnénk – szóból, hangból, képből, asszociációkból világlik fel a kétszemélyes előadás üzenete.
Vasi karate eredmények itthonról és a határon túlról
A hétvégén két különböző helyszínen is bizonyítottak a vasi karatékák: nemzetközi porondon Szardínián, míg hazai pályán Zalaegerszegen értek el kimagasló eredményeket vármegyénk sportolói.