km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Elhunyt Horváth János Gedi, az Ungaresca néptáncegyüttes egykori vezetője

Elhunyt Horváth János Gedi, az Ungaresca néptáncegyüttes egykori vezetője

Meghalt Horváth János Gedi, az Ungaresca néptáncegyüttes egykori vezetője, aki meghatározó szereppel bírt Szombathely kulturális életében. Csaknem ötven éven át irányította az Ungarescát, átadva a tánc szeretetét több száz fiatalnak. 

 

Horváth János 1944-ben született Vasváron. Az általános iskolát Vasváron, a középiskolát Kőszegen a Jurisich Miklós Gimnáziumban végzete. Felsőfokú tanulmányokat Szombathelyen folytatott, a Tanítóképzőben népművelő-könyvtár szakos, a szombathelyi Tanárképző Főiskolán népművelői államvizsgát tett. 1966–71 között a vasvári Járási Könyvtár igazgatójaként dolgozott. 1971-ben Vasvár Nagyközség művelődési felügyelőjévé nevezték ki. 1973-ban a Vas megyei Művelődési és Ifjúsági Központ létrehozásakor az intézmény dolgozója lett, ahol 1980-ig módszertani csoportvezetőként dolgozott, majd munkáját az Ungaresca Táncegyüttes vezetőjeként folytatta az intézményben 1990-ig.


Horváth János Gedi 48 éven át vezette az Ungaresca Táncegyüttest. Pályája során mind az autentikus, mind a táncszínházi műveiben olyan társadalmi jelenségekre, problémákra, aktualitásokra hívta fel a figyelmet, amit táncban közölt és mondott el a nézőnek. 


Nemrég ünnepelte feleségével, H. Nagy Katalin rendezővel, bábszínésszel, íróval, a Mesebolt Bábszínház alapító igazgatójával közös életútjukat, erről ebben a cikkünkben olvashat. 

 

Fotó: archív/Pataki Gergő

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Idén több lakás vált a tűz martalékává Vas megyében
Huszonöttel több lakástűz az első félévben, mint 2024 hasonló időszakában 2025 első félévében 86 lakóépület gyulladt ki, 25-el több, mint 2024 első hat hónapjában, olvasható a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóközleményében.
Közösségi lekvárfőzéssel ünnepel pénteken az 50 éves Vásárcsarnok
Július 11-én pénteken 9 és 11 óra között a Hunyadi út felőli, előtetők alatti külső asztalsoroknál lekvárfőzéssel ünnepel az 50 éves Vásárcsarnok.
Nyerges vontatóval ütközött egy Fiat Ausztiában, meghalt a magyar sofőr
Egy 32 éves magyar férfi szenvedett halálos autóbalesetet Tirolban a Brenner autópályán Matrei am Brenner közelében kedd este. A férfi egy nyerges vontatóval ütközött. Az ütközés következtében a személygépkocsi a nyerges vontató alá szorult, olvasható az ORF magyaroknak szóló cikkében.
Mutatjuk az Otthon Start Program feltételeit
Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt. Azért is érdemes időben lépni, mert nem tudni, meddig lesz majd elérhető a szuperolcsó lakáshitel - figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.