km/óra
  2021.01.27., szerda  •  Angelika napja
Elhunyt Füzesi Ferenc, az SZKKA kézilabdacsapatának korábbi edzője

Elhunyt Füzesi Ferenc, az SZKKA kézilabdacsapatának korábbi edzője

A korábbi kiváló kézilabdázó és tréner, aki 2017 és 2018 között irányította az SZKKA csapatát, 60 éves volt.

 

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 60. évében, hétfőn elhunyt Füzesi Ferenc, korábbi 86-szoros válogatott kézilabdázó.

Füzesi játékosként előbb a Pécs, majd a Tatabánya csapatát erősítette – utóbbival 1984-ben bajnoki címet nyert –, később évekig Spanyolországban szerepelt. A magyar válogatottban 1980 és 1992 között 86 mérkőzésen 137 gólt dobott, illetve részt vett a barcelonai olimpián, ahol a hetedik helyen végzett a csapattal.

Edzőként a többi között Komlón, Orosházán és Balmazújvárosban is dolgozott, a mostani szezonban pedig a női NB I B-ben szereplő Mohács szakvezetője volt. 2017 és 2018 között a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapatát is irányította.

 

Fotó: Mohácsi Kézilabda Klub

Savaria Fórum 30. évfolyam 2. szám - 2021.01.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 2. szám - 2021.01.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
150 új munkahely az 500 mellé: 45 millió euróból készül el az EO bevásárlóközpont új része Felsőőrött
A Rutter Immobilien Gmbh 45 millió eurós befektetéssel új bevásárlóközpontot épít Felsőőrött (Oberwart) az EO mellé, írja a meinbezirk.at.
Február 8-tól kezdhet lazítani Ausztria, a vendéglátás és turizmus újranyitásáról február közepén döntenek
Sajtótájékoztatón jelentette be az osztrák kormány, hogy a december végén elrendelt zárást február 7-ig meghosszabbítja. Emellett az új vírusvariáns gyors terjedése miatt január 25-től elrendelte az FFP2-es maszkok viselését a kereskedelemben és a tömegközlekedésben, a védőtávolságot pedig 1-ről 2 méterre emelték.
Ausztria: hírügynökségi információk szerint február 7-ig marad a lezárás, a vendéglátás és a turizmus február végén indul újra
Az APA hírügynökség szombat késő este közzétett információi szerint február 7-ig meghosszabbítják az koronavírus-járvány miatt december végén elrendelt lezárás szabályait. A kormány vasárnap hivatalosan vasárnap jelenti be a döntéseket. 
Koronavírus-járvány Ausztria: vasárnap jelenti be a kormány az új intézkedéseket
Ausztriában a tartományi vezetők után a szakértők is egyetértettek abban, hogy a decemberi zárás intézkedéseit meg kell hosszabbítani, így elképzelhető, nem lesz lazítás január 24-től. Döntés és hivatalos bejelentés vasárnap várható
Ausztriában botrány robbant ki az oltási sorrend be nem tartása miatt
Botrány robbant ki Ausztiában a koronavírus elleni oltások beadása körül, Sebastian Kurz kancellár a Kronen Zeitung című osztrák lapnak nyilatkozva szerdán megengedhetetlennek nevezte, hogy polgármesterek és feleségeik, illetve helyi prominens személyiségek soron kívül jutottak hozzá a vakcinához.
legfrissebbek
Bezárták az ausztriai edzőtábort, hazatért a magyar cselgáncsválogatott
Idő előtt hazakényszerült az ausztriai nemzetközi edzőtáborból a magyar cselgáncsválogatott.
Magabiztos Falco-győzelem az Alba elleni rangadón
A rendkívül hullámzó találkozón a Falco bizonyult kiegyensúlyozottabbnak és stabilabbnak, ez pedig győzelmet ért Forray Gábor együttese ellen.
Kaliforniában felfüggesztették a karantént
Kalifornia államban felfüggesztették a koronavírus-járvány miatt december elején bevezetett karantént - közölte Gavin Newsom kormányzó.
Kásler: az angliai mutáció ellen is hatékony készítményt engedélyeztek Magyarországon
Engedélyeztek Magyarországon egy, a koronavírus új típusú, angliai mutációja ellen is hatékony készítményt - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden a Facebook-oldalán. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel azt közölte: az egyik leghatékonyabb Covid-ellenes hatóanyag első szállítmánya szerdán érkezik.
Továbbra is az FC Barcelona a leggazdagabb futballklub
A koronavírus-járvány miatti bevételkiesések ellenére továbbra is az FC Barcelona vezeti a leggazdagabb futballklubok listáját a Real Madrid és a Bayern München előtt.