km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Elhunyt Csonka Ernő festőművész

Elhunyt Csonka Ernő festőművész

Elhunyt a szombathelyi születésű Csonka Ernő, festőművész. Az alkotó idén április 9-én töltötte be 100. életévét.

Csonka Ernő festőművész 1921. április 9-én Szombathelyen született. Már 1934-ben az Országos Tehetségkutató kiállítás I. díját nyerte el. 1939-ben érettségizett a Szent Norbert Premontrei Rendi Gimnáziumban. 1945-ben került szovjet hadifogságba. 1947-es szabadulása után dekoratőrként, reklámgrafikusként dolgozott földműves szövetkezeteknél, a Nagyszálló Nemzeti Vállalatnál és a szombathelyi moziüzemnél. 


1948 óta szerepel kollektív és egyéni kiállításokon. Főleg akvarell és olaj technikával dolgozott. Elsősorban tájképfestőnek tartják, de pályája során változatos témákhoz nyúlt, szívesen festett például szakrális jeleneteket. 
 


A százesztendős Csonka Ernő festőművészt májusban látogattuk meg. A vele készült interjúnk itt olvasható.  Ebben az alábbiakat mondta:

 

„Gyerekkorom óta hívő vagyok. Meglehet, hogy nem teljes értékű. De igyekeztem mindig a Jóisten közelében maradni. Próbáltam az összeköttetést fönntartani vele, aki elég szigorú gyeplőben tartotta az életemet, ami meglehetősen változatos volt… Az életem fő vonala azt tükrözi, hogy a teremtő Úristen rendezi az ember sorsát. S számon kérhet mindent, ami történt velem… Nem mindennapi események részese lehettem… A Jóisten segítségével mégis csak sikerült hazajutnom a hadifogságból 1947-ben… Az élet azt mutatja meg, arra bizonyíték, hogy minden rossznak van jó oldala is. Csak észre kell venni. Meg kell érezni, hogy az Úristen, mint teremtő nagyság, mindig jelen van. Nyitva kell tartani az embernek a szemét. És rájön: semmi se véletlen. Mindennek oka van. S ha az ember nyitott szemmel jár, fölfigyel dolgokra. Nem lehet nem észrevenni, hogy valóban nincs véletlen, amikor ez vagy az megtörténik… Az Úristen a mérce, és nem az ember. Sem a tér, sem az idő… A végtelenség, ahol figyelmen kívül kell hagyni az időt…  És az ember rájön arra, hogy az egykor a saját szemszögéből – esetleg tévesen, hibásan – megítélt események az idők során a helyükre kerülnek… A halandónál sokkal-sokkal hatalmasabb erők mozognak az univerzumban, amelyek meghaladják a képességeinek a határait… Ez így van jól.”

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat