km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Elhunyt Csatári József kétszeres olimpiai bronzérmes birkózó

Elhunyt Csatári József kétszeres olimpiai bronzérmes birkózó

Hosszú betegség után életének 78. évében péntekről szombatra virradó éjszaka elhunyt Csatári József, olimpiai bronzérmes, kétszeres világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó.

 

A gyászhírről a Magyar Birkózó Szövetség közösségi oldala számolt be. Csatári József 1959-ben kezdett el birkózni a Kinizsi Húsos csapatában, a felnőtt válogatottban 1963-ban mutatkozott be, majd miután az 1964-es tokiói olimpiára nem utazhatott, klubot és fogásnemet váltott.
   

A Budapesti Honvédnál a berlini olimpia bajnoka, Kárpáti Károly lett az edzője, irányításával 1968-ban, a mexikói játékokon a szabadfogásúak 97 kg-os kategóriájában bronzérmes lett. Négy évvel később Münchenben ugyancsak bronzérmet szerzett, ám ezúttal már a 100 kg-os súlycsoportban. Kétszeres vb-ezüstérmes, egyéniben tizenkilenc, csapatban pedig huszonegy magyar bajnoki címet szerezett. 1975-ben vonult vissza.
   

Csatári Józsefet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Birkózó Szövetség is saját halottjának tekinti. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.