km/óra
  2025.05.24., szombat  •  Eszter, Eliza napja
Elhunyt Berczelly István operaénekes

Elhunyt Berczelly István operaénekes

Életének 86. évében szerdán elhunyt Berczelly István Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze – közölte a dalszínház csütörtökön az MTI-vel.

A Magyar Állami Operaház Berczelly Istvánt saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Berczelly István énektanulmányait Feleki Rezső, Jámbor László és Szabó Miklós irányítása alatt végezte, 1965-től a debreceni Csokonai Színház tagja volt, ahol első jelentős szerepe Don Giovanni volt.

Az Operaházban 1968-ban Valentinként mutatkozott be mint vendég, két évvel később lett a színház tagja. Noha 2000-ben nyugdíjba ment, 2016-ig még fellépett.

Magyarországra fókuszált karrierje alatt kezdetben lírai és Verdi-baritonszerepeket énekelt, majd ahogy hangja változni kezdett, Faragó András örököseként fokozatosan vette birtokba a basszbariton, esetenként a mély basszus szerepkört is, s vált generációjának egyik legjelesebb Wagner-interpretátorává.

Legfontosabb alakításai közé tartozott Luna gróf (A trubadúr), Renato (Az álarcosbál), Zakariás (Nabucco), Főinkvizítor (Don Carlos), Hermann (Tannhäuser), Wotan (A nibelung gyűrűje), Hans Sachs és Pogner (A nürnbergi mesterdalnokok), Kékszakállú herceg (A kékszakállú herceg vára) és Háry János szerepe.

Berczelly István számos elismerésben részesült, átvehetette a Bartók-Pásztory-díjat, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, a Székely Mihály- és Oláh Gusztáv-emlékplakettet, a Melis György-díjat és a Sudlik Mária-emlékdíjat, valamint beválasztották a Halhatatlanok Társulatába is.

 

(MTI)

Fotó: MTI/Cseke Csilla

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elkezdődött a Kossuth téri tüntetés az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen (cikkünk frissül)
Tüntetést szervezett egy magánszemély vasárnap délutánra a fővárosi Kossuth térre, a Parlament épülete elé, hogy az összegyűltekkel együtt tiltakozzon a Fidesz új, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslata ellen.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Nyert és előzött a Haladás!
Az NB/III Észak-nyugati csoportjának 29. fordulójában a Hali a Gyirmót II. együttesét fogadta. A vasiak a hajrában vitték be a győztes találatot.