km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Elhunyt az amerikai polgárháború utolsó özvegye

Elhunyt az amerikai polgárháború utolsó özvegye

Meghalt Helen Viola Jackson, aki szinte bizonyosan az utolsó özvegy lehetett, akinek férje még az amerikai polgárháborúban harcolt.

 

Jackson 17 évesen 1936-ban kötött házasságot az akkor 93 éves polgárháborús veteránnal, James Bolinnal, aki egykor az uniós seregben, Missouri határán teljesített szolgálatot. A 101 éves Jackson Marshfieldben, egy gondozóotthonban halt meg december 16-án.
   

Az özvegy egész életében hallgatott történelmi szerepéről, csak az utóbbi három évben fogadta el azt a tiszteletadást, amelyet számos polgárháborús hagyományőrző szervezettől kapott. Egyebek mellett helyet adtak neki a Missouri Hírességek sétányán, és számtalan üdvözlettel árasztották el tisztelői. Helen Jackson egy tízgyermekes családban nőtt föl a Missouri állambeli Nianguában, Marshfield mellett. A szomszédságában lakott az özvegy Bolin, aki hét évtizeddel korábban közlegényként szolgált a 14. Missouri Lovasságnál a polgárháborúban. Jackson apja kérésére naponta benézett Bolinhoz, hogy segítsen neki. Cserében a szívességért Bolin felajánlotta a lánynak, hogy elveszi, és így a halála után megkaphatja a katonák után járó özvegyi nyugdíjat, ami nagy szó volt akkoriban, a gazdasági válság idején.
   

Mint Jackson elmesélte, főleg azért ment bele a házasságba, mert úgy érezte, hogy a napi gondoskodással meg tudja hosszabbítani a férfi életét. Bolin házában házasodtak össze 1936. szeptember 4-én. Jackson azonban nem költözött át hozzá, és nem éltek házaséletet sem. Szüleinek, testvéreinek és senki másnak sem árulta el, hogy összeházasodtak. Bolin még három évig élt, de Jackson soha többé nem ment férjhez, és megőrizte a titkát. Férje halála után nem folyamodott az özvegyi nyugdíjért sem. Tisztában volt azzal, hogy megszólnák, ha kiderülne, hogy tinédzserként hozzáment egy több mint 90 éves emberhez. Bolin és saját jó hírnevét is meg akarta őrizni.
   

Jackson életének történetét végül lelkipásztorának mesélte el, aki ellenőrizte azt és mindenben hitelesnek találta. (MTI)
 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Varga Judit Hajdú Péternek mesélt bántalmazó kapcsolatáról Magyar Péterrel, a hangfelvétel nem került szóba
Folyamatos lelki terror, megaláztatások, családi drámák - ezek jellemezték Varga Judit és Magyar Péter házasságát Varga Judit szerint. Erről a volt igazságügyi miniszter beszélt Hajdu Péter műsorában, miután kedden nyilvánosságra került a hangfelvételt. A kapcsolati bántalmazásról mindeddig nem szólalt meg, csak a hangfelvétel után.
Sikeresen újraélesztettek az utcán egy asszonyt Szombathelyen
A Rumi úton zajlott az idős asszony újraélesztése szerdán délután. Az életmentők sikerrel jártak, a beteget kórházba szállították.