km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Elhunyt a világ legidősebb olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes

Elhunyt a világ legidősebb olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes

Százhárom éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt.

Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én Budapesten, a család később Keletire magyarosított. Keleti Ágnes 1937-től a budapesti Vívó és Atlétikai Clubban, 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben sportolt. 1939-ben lett a válogatott tagja, első magyar bajnokságát 1940-ben nyerte, de zsidó származása miatt még abban az évben eltiltották mindennemű sporttevékenységtől. A második világháború végét, a Magyarország 1944. március 19-i német megszállása utáni időszakot álnévre szóló hamis papírokkal Szalkszentmártonban sikerült átvészelnie, ahol futással tartotta fenn állóképességét. Édesapja és több családtagja az auschwitzi koncentrációs táborban halt meg, édesanyját és testvérét a svéd diplomata, Raoul Wallenberg mentette ki Budapestről.

A második világháború után a Budapesti Postás, 1950-től a TF DISZ, illetve TF Haladás, 1954 és 1956 között a Budapesti Dózsa színeiben szerepelt. Közben elvégezte a Testnevelési Főiskolát, amelynek tanára lett. 1947 és 1956 között különböző szereken 46-szoros magyar bajnok, ebből tízszeres egyéni összetett magyar bajnok, hétszeres csapatbajnok lett. Kivívta az örökös bajnoki címet, nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon. 1949-ben a főiskolai világbajnokságon négy arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett. Az 1954-es római világbajnokságon felemás korláton és a kéziszercsapattal is győzött, emellett még egy ezüst- és egy bronzérmet is gyűjtött.

1948-ban kijutott a londoni olimpiára, de a játékokon mégsem szerepelhetett, mert balszerencsés módon az utolsó edzések egyikén bokaszalag-szakadást szenvedett. Négy évvel később Helsinkiben harmincegy évesen műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett. Pályafutása csúcsára 1956-ban Melbourne-ben ért fel: talajon megvédte címét, aranyat nyert gerendán, felemás korláton és a Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga összeállítású kéziszercsapat tagjaként, egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett. Ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő, aki aranyérmet tudott szerezni.

Keleti Ágnes tíz olimpiai érmével, és öt aranyérmével minden idők legeredményesebb magyar sportolóinak rangsorában Gerevich Aladár mögött a második, egyben ő a legtöbb olimpiai érmet szerző magyar női sportoló és a legeredményesebb magyar tornásznő.

Később főiskolai tanárként, edzőként, szövetségi kapitányként és versenybíróként is dolgozott a tornasportban. Tette ezt Izraelben és Magyarországon, rövid ideig Olaszországban is.

Számos elismerése közt, állami kitüntetései mellett a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai aranygyűrűse, érdemérmes tiszteletbeli tagja, Fair Play Életműdíjasa, a magyar tornasport halhatatlanja, a női sportolók nemzetközi hírességei csarnokának tagja, a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíjasa, Prima Primissima-díjas; Újpest, Terézváros és Budapest díszpolgára, a Nemzet Sportolója. Aki legyőzte az időt (Conquering time) címmel filmet készített róla Oláh Kata, a mű 2023-ban kiérdemelte a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) különdíját.

Keleti Ágnes 103 évesen a legidősebb olimpiai bajnokként hunyt el. Az ötszörös olimpiai bajnok tornász 2023. szeptember 7-én, 102 évesen és 242 naposan lett a mindenkori legidősebb olimpiai bajnok, miután megelőzte a vízilabdázó Tarics Sándort. Keleti Ágnes halálával a legidősebb élő olimpiai bajnok a francia kerékpáros, Charles Coste, aki az 1948-as játékokon lett aranyérmes, írja nekrológjában a Nemzeti Sport.

Borítókép: MOB

kapcsolódó cikkek
A százéves Keleti Ágnesről neveznek el egy szertorna-bajnokságot
A százéves Keleti Ágnesről neveznek el egy szertorna-bajnokságot
Minden idők legsikeresebb zsidó atlétájáról, a szombaton százéves Keleti Ágnesről nevezik el a szertorna-bajnokságot ettől az évtől Izraelben.
December elején kerül a mozikba az olimpiai bajnok Keleti Ágnesről szóló portréfilm
December elején kerül a mozikba az olimpiai bajnok Keleti Ágnesről szóló portréfilm
Nyolcvan éves korában választották a női sportolók nemzetközi hírességek csarnokának tagjává, 83 évesen tüntették ki a Nemzet Sportolója címmel, 95 évesen költözött vissza Magyarországra, 96 éves volt, amikor megkapta Izrael Állam díját és 100 éves korában Budapest díszpolgára lett.
A 102 éves Keleti Ágnest köszöntötték
A 102 éves Keleti Ágnest köszöntötték
Az olimpiai család is köszöntötte a 102. születésnapját hétfőn ünneplő Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját.
Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok lett
Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok lett
Ági néni továbbra is minden nap tornázik, sok gyümölcsöt és csokoládét eszik, és szemüveg nélkül nézi a tornaközvetítéseket a világhálón.
Kórházba került Keleti Ágnes
Kórházba került Keleti Ágnes
A korábbi klasszis tornászt szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel kezelik.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.