km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Elfogtak egy férfit, aki megerőszakolt egy idős nőt a Népligetben

Elfogtak egy férfit, aki megerőszakolt egy idős nőt a Népligetben

Elfogtak egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy 72 éves nőt a Népligetben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda reggel a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy még vasárnap tett feljelentést az asszony, miszerint egy fiatal férfi megtámadta, bántalmazta, megerőszakolta és elvette a mobiltelefonját.
    A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a rendőrök addigra már elfogták, ugyanis levágta lábáról a nyomkövetőt, amit azért kellett viselnie, mert korábban elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az eszköz riasztást küldött a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, amikor a férfi elhagyta lakhelyét, majd amikor levágta magáról a készüléket - tették hozzá.
    A rendőrök azonnal a felkutatására indultak, és az erőszakot követően - még a feljelentés előtt - a Népligetben elfogták a kábítószer hatása alatt álló férfit. Megtalálták nála a mobiltelefont is, amit idős áldozatától nem sokkal korábban vett el.
    A férfit szexuális erőszak és kifosztás bűntette, valamint fogolyszökés és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
    A gyanúsított azt vallotta, hogy napok óta kábítószerezik és iszik, ezért nem emlékszik semmire.
    A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására - áll a rendőrségi közleményben.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.