Életműdíjat kapott Vinczeffy Adrienne, a zenei tanszék egykori vezetője
Életműdíjat adományozott a Berzsenyi Dániel Főiskola Zenei Tanszék egykori vezetőjének a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége. A szervezet a nem hivatásos kórus- és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek hagyományosan a magyar kultúra napján nyújtja át a kitüntetéseket. Az idei ünnepséget online rendezték meg. Vinczeffy Adrienne nevéhez fűződik egyebek mellett az ökumenikus szellemiségű egyházzene szak alapítása és a Hang-Műhely vezetése, ahol egyházzenei kutatásokat végeztek. Vinczeffy Adrienne karnagyként a Berzsenyi Dániel Vegyeskarral régi korok egyházzenéjét és kortárs műveket vitt pódiumra és rögzített. Harminckét ősbemutató fűződik a nevéhez. Kórusai számos versenyen nyertek díjat.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.