km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
Élénk érdeklődés az ELTE SEK iránt a szakkiállításon

Élénk érdeklődés az ELTE SEK iránt a szakkiállításon

Idén is sokan érdeklődtek a Savaria Egyetemi Központ standjánál az ELTE szombathelyi képzéseiről a január 12–14. között Budapesten megrendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. Összegyűjtöttük a leggyakrabban feltett kérdéseket, és az alábbiakban is választ adunk rájuk, írja az oktatási intézmény hivatalos Facebook-oldala.

A poszt szerint: "A felvételizők az ország legnagyobb oktatási seregszemléjének mindhárom napján hallgatóinktól informálódhattak, így első kézből, leendő egyetemista társaiktól kaptak segítséget ahhoz, hogy a felvételi során a legmegalapozottabb döntést hozhassák meg.

Egyiküktől, Szenner Szabinától megtudtuk, legtöbben a pszichológia, a tanári, valamint a gazdaságtudományi képzésekre voltak kíváncsiak.

Számos alkalommal felmerült, hogy van-e különbség egy Budapesten és Szombathelyen induló ELTE-s szak között? A hallgatók elmondták, hogy nincs, hiszen a szakoknak a képzési helytől függetlenül ugyanaz a mintatanterve, és a Szombathelyen is ugyanolyan teljes értékű ELTE-s diplomát lehet szerezni, mint a fővárosban.

Sokakat foglalkoztatott, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy bekerüljenek egy szakra. Képzéseinkről weboldalunkon lehet tájékozódni, ahol a bemeneti követelmények is részletesen megtalálhatók: https://sek.elte.hu/kepzesek

A kérdések között szerepeltek az egyetem infrastruktúrájára vonatkozók is. Az ezekre adott válaszokból a továbbtanulni vágyók megtudták, hogy a Savaria Egyetemi Központban korszerű oktatási környezet, felújított tantermek, korszerű laborok és közösségi terek várják őket.

Az egyetem által kínált egyéb lehetőségek iránt érdeklődők tájékoztatást kaptak az Erasmus-ösztöndíjlehetőségekről, valamint a Nemzeti Kiválósági Programról. De arról is, hogy Szombathelyen családias hangulatú, összetartó közösségbe kerülnek, ahol lehetőségük van egyebek mellett kutatásokba, illetve a hallgatói műhelyek tevékenységébe bekapcsolódni, valamint modern könyvtár, menza és büfé is rendelkezésükre áll.

A vasi megyeszékhelytől távolabb élők azt is megtudhatták, hogy a Savaria Egyetemi Központ minden a bekerüléshez szükséges feltételeknek megfelelő hallgatójának tud kollégiumi helyet biztosítani.

A szakkiállításon Borhy László rektor előadáson mutatta be az ELTE-t. Elmondta, az egyetem ideális környezetet jelent a sikeres karrier elindításához, a leendő hallgatók pedig ma már nem csak Budapesten, hanem Szombathelyen, a Savaria Egyetemi Központ falai között is megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő tudományterületeket.

Kacskovics Imre, a Természettudományi Kar dékánja egy forradalmian új, a fenntartható jövő céljait figyelembe vevő osztatlan, természettudományi tanári képzésre, a Z-szakra is felhívta a figyelmet, amely hat egyetem hét képzőhelyén, az ELTE-n Budapesten és Szombathelyen is indul.

(Szöveg: Kleinhappel Miklós. Fotó: ELTE Online)

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.