km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Elemzők: a kivitelezések csúszása miatt idén még magas lehet a lakásátadások száma

Elemzők: a kivitelezések csúszása miatt idén még magas lehet a lakásátadások száma

A kivitelezések csúszása miatt az idén még magas lehet a lakásátadások száma, a lakásépítési kedv viszont a koronavírus-járvány negatív hatásai miatt jelentősen csökkenhet.

 

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közlése szerint az első negyedévben 4775 új lakás épült, 30,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 7032 volt, 27 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában kifejtette, a kivitelezések jelentős csúszásban vannak: 2016 eleje óta a lakásépítési engedélyek száma 148 430, míg az átadások száma 67 966 volt, azaz 80 464-gyel több engedélyt adtak ki, mint amennyi lakás megépült. A folyamatban levő építkezések miatt idén még viszonylag magas lehet a lakásátadások száma, a trendet ugyanakkor lassíthatja, hogy azoknál a lakásoknál, amelyek 2018. november 1. előtt rendelkeztek építési engedéllyel, 2023-ig érvényben marad az 5 százalékos áfakulcs. A kedvezményes lakásáfa kivezetésének hatása már tükröződik az építési engedélyek visszaesésében, azonban a családvédelmi akcióterv új lendületet adhat az építkezéseknek.
    

Megjegyezte, a járvány negatív hatásai miatt viszont jelentősen csökkenhet az építési kedv, egyes kivitelezések pedig tovább csúszhatnak az importált építőanyagok akadozása és a Magyarországon dolgozó vendégmunkások hazatérése miatt.
    

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a lakásátadások számának kiugró növekedése elsősorban azzal magyarázható, hogy több ezer olyan lakást adtak át, amit a beruházók a korábbi években kezdtek építeni, és még vonatkozik rájuk a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa. A lakásépítési kedv csökkenésére már az év első két hónapjára vonatkozó adatokból számítani lehetett, a koronavírus-járvány miatt pedig még több építkezést halaszthattak el - tette hozzá a szakember közleményében.  
    

Balogh László szerint bár a járvány kedvezőtlenül érinti az ingatlanpiacot, a jövőre nézve vannak lehetőségek is, példaként a rozsdaövezetekben található lakások építésére vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfa bevezetését említette, ami több ezer lakás megépítését eredményezheti.    
    

A szakértő arra is rámutatott, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztott építőipari beruházások következtében a kivitelezői kapacitások egy része felszabadult, ami a lakások építtetői számára rendelkezésre áll. Emiatt az építési költségek csökkenhetnek, ami ahhoz is hozzájárulhat, hogy megfizethető áron kerülhessenek piacra az új lakások - fogalmazott Balogh László.
    

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a lakásátadásokat az idén még viszi előre a több éve indult építkezések lendülete.
    

A lakásépítési kedv első negyedévben mért visszaesésében ugyan a koronavírusnak is volt szerepe, a járvány piacra gyakorolt valódi hatásai azonban csak a második és a harmadik negyedéves számokban mutatkoznak meg, azaz akkor még látványosabb visszaesés várható Valkó Dávid szerint.     
    

Szintén úgy vélte, hogy Budapesten és a nagyobb ipari múlttal rendelkező vidéki városokban pozitívan hathat az építési kedvre a rozsdaövezetekben épülő lakásokra alkalmazott 5 százalékos áfakulcs. Ezen felül a bruttó árak csökkenésére is számít az elemző, aki szerint mindez megnövelheti a keresletet az új lakásokra, és így élénkítő hatású lehet a fejlesztői oldalon is. (MTI)

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.