km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Eladhatja amerikai sportmárkáját az Adidas

Eladhatja amerikai sportmárkáját az Adidas

Az Adidas német sportcikkgyártó konszern vizsgálja, hogy milyen stratégiai lehetőségei vannak a Reebok márkát illetően. Az Adidas nem zárja ki azt sem, hogy eladja amerikai székhelyű leányvállalatát.

 

Az Adidas hétfőn közölte, hogy az új ötéves stratégiája meghatározására irányuló tervezés részeként felmérik az alternatívákat a Reebok vonatkozásában. A stratégiai lehetőségek között szerepel úgy a Reebok értékesítése, mint a megtartása is. A végleges döntést március 10-én hozzák nyilvánosságra, amikor hivatalosan ismertetik a vállalat új stratégiáját.
   

A bajorországi központú Adidas 2006-ban vásárolta meg 3,8 milliárd dollárért a Reebok 100 százalékos tulajdoni hányadát azzal a céllal, hogy hazai földön szálljon küzdelembe az ősrivális Nike-val. A Reebok azonban 2018-ig veszteséges maradt, és a talpra állás elhúzódása miatt a befektetők folyamatosan szorgalmazták, hogy az Adidas szabaduljon meg tőle.
   

Az Adidas 2016-ban indította el a Reebok pénzügyi szanálási programját, és a tervezettnél két évvel korábban, már 2018-ban nyereségessé vált a bostoni székhelyű vállalat. A novemberben közölt idei harmadik negyedéves beszámoló szerint az Adidas márkából származó bevételek 2 százalékkal, míg a Reebok-termékekből származó bevételek 7 százalékkal csökkentek.
   

Elemzők szerint a Reebok vonzó célpont lehet magán befektetési vállalatok vagy más kisebb, ugyancsak az amerikai piacra igyekvő sportszergyártók számára. Az Adidas 1,48 százalékos pluszban, 287,50 eurón zárt hétfőn a frankfurti tőzsdén, kedd délelőtt pedig 0,10 százalékos pluszban, 287,80 eurón jegyezték. (MTI)

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.