km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Ekler Luca a parasport napjának nagykövete lett

Ekler Luca a parasport napjának nagykövete lett

Ekler Luca a világbajnoki cím, valamint az Európa-bajnoki aranyérmek után tavaly a magyar parasport első női paralimpiai bajnoka lett atlétikában, a távolugrás döntőjében kétszer is megjavítva saját világcsúcsát. Ép és sérült sportolók számára egyaránt példakép, aki idén a magyar parasport napjának egyik nagyköveteként folytatja küldetését. Vele beszélgettünk a felkérés apropóján. 

 

Legutóbb a 2021-es, tokiói paralimpiai bajnoki címeddel kapcsolatban készítettünk veled interjút. Hogyan alakult az azt követő időszak számodra?

 

Azt kell mondanom, hogy felemás hónapok vannak mögöttem. A paralimpia után rengeteg megkeresést kaptam, kaptunk a társaimmal, ami nagyon jólesett, s amiknek igyekeztünk eleget tenni. Ezek amellett, hogy tényleg büszkeséggel töltik az embert, sokat ki is tudnak venni belőle, ezt azért éreztem már a végén. Őszintén szólva, jól jött a pihenő, Zakynthoson, valamint Cipruson töltődtem fel, majd novemberben elkezdtük az edzéseket. Sajnos december közepén én is átestem a koronavíruson, de szerencsére úgy érzem, a kihagyás után most már egyre jobb erőben vagyok, és kapkodnom sem kell, türelmesen, fokozatosan dolgozhatunk az edzőmmel.

 

Február 22-én, immáron ötödik alkalommal rendezik meg a magyar parasport napját, melynek egyik nagykövete vagy Baji Balázzsal. Mit jelent ez számodra? 

 

Óriási megtiszteltetés, és ezúton is szeretném megköszönni a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, hogy ez megadatott nekem. Mindig is szívügyemnek tekintettem a sérültséggel élők sportolását, azt, hogy utat mutassak, erőt adjak nekik, akár a saját példámon keresztül, és ez egy újabb fantasztikus alkalom erre. Az pedig, hogy Baji Balázzsal csinálhatom ezt végig, hab a tortán, mert mind emberként, mind sportolóként felnézek rá, igazi példakép. A héten volt az esemény hivatalos sajtótájékoztatója, ami fantasztikus hangulatban zajlott, ez pedig annak volt köszönhető, hogy azok az emberek, akik ebben benne vannak, szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, és tényleg az életük a parasport. A korábbi években is volt szerencsém részese lenni ennek az eseménynek, és rengeteg fantasztikus élménnyel gazdagodtam.  

 

Hogyan foglalnád össze röviden a kezdeményezés célját? 

 

Sajnos Magyarországon nagyon sok megváltozott képességű ember él, közülük pedig majdnem 80.000-en, tehát nagyjából egy Szombathelynyi lakosság gyermek, akik a közoktatásban vesznek részt. Rájuk szeretnénk felhívni ezzel a rendezvénnyel a figyelmet, hogy ők is köztünk élnek, illetve ami még fontos, hogy szerezzenek tudomást arról, hogy milyen lehetőségeik vannak fogyatékkal élőként, és hogy igenis, ők is ki tudnak teljesedni, meg tudják találni önmagukat a parasportban. A másik része a dolognak, hogy nem szabad, hogy az épek majd később féljenek, megijedjenek attól, hogy egy látássérült, hallássérült vagy éppen egy mozgássérült emberrel találkoznak. 

 

Hogy kell elképzelni a gyakorlatban a magyar parasport napját? 

 

Ezen a napon a különböző intézményekben, óvodákban, iskolákban, és most már szerencsére egyetemeken is országszerte előadások, illetve gyakorlati programok is vannak a parasporttal kapcsolatosan. Hála Istennek, egyre többen csatlakoznak, akár fogyatékkal élő sportolókkal foglalkozó egyesületek, klubok, akik aztán elmennek a különböző helyszínekre, hogy megismertessék a gyerekekkel például a bocciát, csörgőlabdát, vagy épp más sportágakat. Én általában előadásokat szoktam tartani, és fantasztikus, hogy milyen nyitott, jó értelemben kíváncsi lurkókkal találkozhatok, akik érdeklődnek, kérdeznek tőlem, és meg akarnak ismerni engem, valamint a történetemet. Nagyon fontosnak tartom, hogy egymásra tudjunk hangolódni a közönséggel, igyekszem figyelni a rezdüléseiket, s ennek alapján témát választani, vagy éppen megkérdezni, hogy miről szeretnének többet megtudni. Pozitívum egyébként, hogy most már rendszerint minket keresnek meg, és nem nekünk kell megkeresni azokat, akik szeretnének részt venni a programban. 

 

Veled hol lehet majd találkozni február 22-én? 

 

Mint nagykövet, számomra az Olimpia Parkban kezdődik majd a nap, méghozzá egy koszorúzással, mellyel az elhunyt paralimpikonok előtt tisztelgünk. Ezt követően jelen állás szerint a budapesti Csík Ferenc Általános Iskolába és Gimnáziumba megyünk Szabó Lászlóval és dr. Baji Balázzsal, ahol az előadásunk után a gyerekek többféle sportágat is kipróbálhatnak, megismerkedhetnek velük. A folytatásban lesz egy konferencia, ahol számos neves szakember mutatja be a parasportban történő, végbemenő fejlesztéseket, innovációkat. Ez szakmailag is egy nagyon építő része az eseménynek, amiből rengeteget lehet tanulni. A programnak lesz egy zárása is, ám igazság szerint számomra nem ér véget ezzel, mert arra a hétre rengeteg felkérést kaptam, kaptunk, és nagyon bízom benne, hogy minél több iskolába el tudok majd látogatni. 

 

Malomsoki Cintia
 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.