km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el az észak-belgiumi Antwerpenben

Éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el az észak-belgiumi Antwerpenben

A koronavírus okozta, egyre súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva éjszakai, 23 órától reggel hat óráig tartó kijárási tilalmat rendeltek el Belgium második legnagyobb városában, a flandriai Antwerpenben - közölte a helyi média kedden.

 

Belgiumban több mint egy hete egyre gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány. Átlagosan naponta 279 újabb embernél mutatják ki a kórokozót, az esetek csaknem felét az antwerpeni régióból jelentik. Cathy Berx, az antwerpeni régió kormányzója kedden közölte, hogy az új rendelkezés értelmében minden lakosnak lehetőség szerint otthon kell maradnia, csak a legszükségesebb esetben szabad elhagynia otthonát. Minden üzletnek, bárnak és étteremnek 23 órakor be kell zárnia. Ezt követően csak indokolt esetben, főként hazatérés céljából szabad az utcán tartózkodni. Minden nyilvános helyen, beleérve a vendégáltóipari egységeket is, az arcmaszk használata még az asztalnál ülve is kötelező, kivéve étkezés és ivás idején. Semmiféle rendezvény, fesztivál, illetve akár csak keveseket is vonzó esemény megtartása tilos, beleértve a sportrendezvényeket is. Csapatsportokat űzni 18 éves korosztály felett nem szabad, a zárt edzőtermeknek az újabb rendelkezésig zárva kell tartaniuk.


Sophie Wilmés belga kormányfő hétfőn jelentett be újabb országos szigorításokat a koronavírus belgiumi terjedésének gyorsulása miatt. Az új szabályok értelmében a társas összejöveteleken háztartásonként a korábbi tizenöt helyet öt fő vehet részt a higiéniai előírások betartása mellett. Ez alól egyebek mellett az esküvők képeznek kivételt, ahol a résztvevők létszámát tíz főben határozták meg. Kültéri rendezvényeken 200, a beltérieken 100 ember vehet részt, a védőmaszk viselése minden zárt térben kötelező. A rendelkezések szerint a bevásárlást, amely 30 percnél nem tarthat tovább, egyedül kell végezni.


Múlt hét folyamán csaknem kétezer új fertőzöttet regisztráltak Belgiumban, ami 71 százalékos növekedést jelent az azt megelőző hét adataihoz képest. A 11,5 millió lakosú országban feljegyzett fertőzöttek száma átlépte a 66 ezret a járvány március eleji belgiumi megjelenése óta. Belgiumban a jelentések szerint 9821 ember hunyt el a vírus okozta betegségben. A korlátozásokat március közepén vezettek be az országban, amelyeken időközben fokozatosan, több ütemben - a járványügyi helyzet javulásával - lazítottak. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.