km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
Éjfél körül Budapestre ér az első kabuli mentési járat

Éjfél körül Budapestre ér az első kabuli mentési járat

Vasárnap az esti órákban, várhatóan éjfél körül Budapestre érkezik Afganisztánból a mentőakcióban résztvevő első magyar repülőgép - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.

 

Magyar Levente azt mondta, a repülőgéppel érkező embereket a magyar honvédek a halálból mentették ki. Nagy részük afgán, jelentős részük pedig magyar és amerikai állampolgár - közölte.
    

Az államtitkár közölte, amerikaiak tucatjait menekítik ki Afganisztánból "azzal a jelentős légi kapacitással, amelyet a Magyar Honvédség ebben a mentőakcióban rendelkezésre bocsátott". További részleteket akkor közölnek, amikor a kimenekítettek mindegyike biztonságban lesz, a mentőakció folytatódik - tette hozzá.
    

Magyar Levente kiemelte azt is, a kimenekítésre fordítható idő "rendkívül korlátozott". Elő fog állni egy helyzet, amikor vagy az amerikaiak mondják, hogy vége, vagy a tálibok kezdik el a "fegyvernyugvás körülményeit megváltoztatni".
    

Nem mindegy, hogy addig hány embert tudunk biztonságba helyezni. Magyar állampolgárokról és a magyar honvédek bajtársaivá vált afgánokról van szó - mondta, majd megjegyezte: "ennyit egyébként arról a vádról, hogy Magyarország és a magyar kormány humanitárius szempontokra érzéketlen".
    

Magyar Levente kiemelte, Magyarország egy mentőakciót folytat, a Magyar Honvédség évtizedek óta ilyen éles humanitárius bevetésen nem volt, "konkrétan emberéleteket mentenek".
    

Az államtitkár elmondta, péntek délutánra hívta össze a NATO főtitkára a tanács miniszteri ülését, amelyen ő helyettesítette Szijjártó Péter külügyminisztert. A NATO ezekben a napokban éli át hetven éves fennállásának legsúlyosabb válságát - jelentette ki Magyar Levente, aki úgy fogalmazott: az ülés összehívása "tökéletesen felesleges is volt, hiszen mint halottnak a csók, utólag semmit nem tudunk javítani az afganisztáni helyzeten, azon a fiaskón, amit a Nyugat éppen ezekben a napokban elszenved".
    

Ezt se meg nem történtté, sem mérsékelni nem lehet most már. Egyedül a következmények elhárításáról tudunk beszélni - mondta Magyar Levente, hangsúlyozva: az első és legfontosabb feladat az emberi életek mentése.
    

Közölte, elfogadhatatlan az a helyzet a kabuli reptéren, hogy számos, kimenekítésre jogosult afgán állampolgár a tálibokon átverekedve magát elér a reptérre, de ott az amerikaiak feltartóztatják őket arra hivatkozva, hogy meg van telve a repülőtér.
   

Magyar Levente közölte, a videókonferencián résztvevő amerikai külügyminiszternek elmondta: mindent eszközt vessenek be annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon. Szombaton észlelték azt, hogy elkezdték a magyar repülőgépekre igyekvő magyarokat és a velük szövetséges afgánokat "szivárgásszerűen" átengedni - tette hozzá. Az államtitkár jelezte, dolgoznak azon az amerikaiakkal, hogy az emberek felgyorsult beengedése a kabuli reptérre fennmaradjon.
    

Elmondta, a NATO-ülésen felvetették azt is, hogy minden egyes Afganisztánnal határos országgal haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot, Európa biztonsága érdekében együtt kell működni velük, "akármit is gondolunk róluk". A tálibok "elkezdték kivillantani a foguk fehérjét", Afganisztánból tömegek fognak Európa felé megindulni. Ezt csak úgy tudjuk kezelni, ha a helyszínen nyújtunk segítséget, először is azzal, hogy nem engedjük az embereket koordinálatlanul rázúdulni Európára - fogalmazott az államtitkár.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mónus Márton

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.