km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Egyre több a vaddisznó Szombathelyen is

Egyre több a vaddisznó Szombathelyen is

Már több mint harminc vaddisznó él Szombathely belterületén. Az első lakossági jelzések 2021-ben érkeztek az önkormányzathoz a vadakról, azóta egyre nő a bejelentések száma. Az ide vonatkozó jogi szabályozás arról nem rendelkezik, hogy kinek a feladata az állatok befogása.

 

Többen készítettek már felvételt a város nyugati részén megjelenő vaddisznókról. A jelenség más nagyobb városokban is egyre gyakoribb, a Megyei Jogú Városok Szövetségének e heti tanácskozásán is szóba került a téma, a jegyzők napirenden kívül osztották meg egymással ide vonatkozó tapasztalataikat. A jelenleg hatályos jogi szabályozás arról nem rendelkezik, kinek a felelőssége a belterületen élő állatok befogása, illetve ki téríti meg az általuk okozott kárt.


Dr. Károlyi Ákos jegyző elmondta, miután nem vadászterületről vagy vadásztársasághoz tartozó területről kiváltott vadakról van szó, hanem belterületen született vadakról, ennek a kártérítéssel kapcsolatos vonatkozásai jelenleg minimum kérdésesek és bizonytalanok. Más megyei jogú városok egyébként arról számoltak be, hogy bírósági perek vannak folyamatban.  Azoknak az eredménye majd egyfajta iránymutatásul szolgálhat ezekben a kérdésekben.


Az önkormányzat a vadásztársaságok képviselőivel, a rendőrség és a kormányhivatal munkatársaival is egyeztetett. Közösen arra jutottak, hogy a leghatékonyabb megoldás a vaddisznók kilövése, így hivatásos vadászt bíztak meg a feladattal. Eddig tizenöt vadat ejtett el, ami 2,4 millió forintjába került az önkormányzatnak. Még nyolc állat kilövése szerepel a tervekben, a város összesen 4,1 millió forintot szán a probléma kezelésére.


Szombathelyen leginkább az Emlékmű mögötti területen, az egykori Szabadidőközpont környékén lehetett vaddisznókkal találkozni. Szinetár Csaba zoológus, tanár (ELTE-SEK, Biológia Tanszék) elmondta, amellett, hogy az állatok kárt tehetnek a kertekben, az emberre is veszélyesek lehetnek. Ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy agresszíven viselkednek. Erre elsősorban akkor van esély, ha malacaik vannak, azaz május végéig.


“Ha valaki vaddisznót lát, ne közelítse meg, ne váltson ki belőle olyan védekezési reakciót, ami tulajdonképpen ezt a fajta agresszivitást eredményezheti. Lehetőség szerint feltűnés nélkül, kerülje el a közelebbi kapcsolatot” – hívta fel a figyelmet a zoológus. 


Főleg azoknak ajánlott a fokozott óvatosság, akik a környéken kutyát sétáltatnak, hiszen az ebek természetes kíváncsisága, közeledése felingerelheti a vadkant. Ajánlott tehát a póráz használata. A vadészlelésekről a 112-es segélyhívó számon lehet bejelentést tenni.

 

 

Illusztráció: pixabay.com

Videó forrása: Facebook - Verasztó Attila felvételei

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.