km/óra
  2023.06.04., vasárnap  •  Bulcsú napja
Egymillió dollárt is megérhet Jordan cipője

Egymillió dollárt is megérhet Jordan cipője

Kalapács alá kerül Michael Jordan ötödik profi mérkőzésén viselt piros-fehér Nike Air Ship cipője a Sotheby's szervezésében.

 

A licit pénteken indul és október 24-én, egy Las Vegas-i élő eseményen fejeződik be – írta a CNBC.

 

Minden idők legnagyobb kosárlabdázója a cipőt az újonc szezonjában viselte, 1984 november 1-én a Denver Nuggets ellen. Noha a mérkőzést csapata, a Chicago Bulls elvesztette és ő maga sem játszott kiválóan – legalábbis későbbi teljesítményéhez képest – a meccsen viselt cipője újabb rekordot köthet Jordan nevéhez ugyanis a Sotheby's szerint 1 és 1,5 millió dollárért kelhet el – emelte ki a VG szemléje.

 

Ezzel minden idők legdrágább árverésen értékesített cipője lehet, megdöntve a korábbi rekordot, amit szintén Jordan egykori cipője, az 1985-ben egy trieszti bemutatómeccsen viselt Air Jordan 1 tartott, miután a Christie's árverésén 2020 augusztusában 615 ezer dollárért kelt el. A tornacipők iránti gyűjtőszenvedély fokozódását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2017-ben a rekord még csak alig több mint 190 ezer dollár volt egy pár Converse-ért, amit szintén a kosárlegenda viselt, az 1984-es olimpián.

 

A használt, limitált kiadású tornacipők kereskedelmével foglalkozó StockX a piacot 10 milliárd dollárra becsüli, ami 2030-ra akár a 30 milliárd dollárt is elérheti. Mindazonáltal a legdrágább cipő jelenleg Kanye West Nike x Yeezy-ének a prototípusa, amit az énekes a 2008-as Grammy díjátadón viselt és 1,8 millió dollárért kelt el, szintén a Sotheby's közreműködésével, de nem aukción, hanem egy magánüzlet keretében, idén áprilisban.

 

A nagy múltú aukciós ház a tornacipők piacára 2019-ben lépett be, hogy megtalálja az utat a milleniumi generációhoz, ami sikerült is, hiszen az ilyen aukciókon résztvevők 55 százaléka a cég új ügyfele a 20 és 40 közötti korosztályból.

 

A most piacra kerülő Air Ship akár ezt is megdöntheti, ha az aukciósház becslésénél magasabb áron kel végül el. A millió dolláros lábbelit a Denver Nuggets egykori labdaszedője kapta meg a mérkőzést követően a szupersztártól.

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
legfrissebbek
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet eljuttattak az MTI-hez.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
A Március 15. térre riasztották a szombathelyi tűzoltókat és a mentőket, ahol egy második emeleti lakásból dőlt ki a füst. A házigazda nem volt otthon.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.