Egykori Haladás-sportoló veterán adott leckét a fiataloknak a birkózó országos bajnokságon
Hatos Gábor okozta a legnagyobb meglepetést az idei birkózó országos bajnokságon, aminek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia csepeli nagycsarnoka adott otthont. A Bp. Honvéd játékosedzője, aki 2019-ben már a veteránok között szerzett világbajnoki címet, az alkalomra kiváltotta sportorvosi engedélyét és bemérlegelt a 86 kilósok mezőnyében.
Az első fordulóban könnyedén verte az újpesti Dencset, a folytatásban pedig szintén oktatta a Vasas versenyzőjét, Rosz Rolandot, majd méltán híres állóképességének köszönhetően a bajai Püspöki Patrik elleni aranymérkőzésen az utolsó percben fordított és szerezte meg pályafutása tizenkettedik országos bajnoki címét, tudósít a birkózó szövetség honlapja.
A maratoni hosszúságú bajnokságon 3 szakágban 30 országos bajnoki címet osztottak ki, amelyből a legtöbbet, szám szerint hatot, Hatos egyesülete, a rendező BHSE érdemelt ki.
Hatos Gábor 2018-ig a Szombathelyi Haladás VSE versenyzője volt, most már a Bp. Honvédnál dolgozik, a bajnoki címet is nekik szerezte.
Borítókép: Hatos Gábor egyesülete, a Honvéd gyűjtötte a legtöbb aranyat az idei ob-n Fotó: Magyar Birkózók Szövetsége/Róth Tamás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.