km/óra
  2023.01.30., hétfő  •  Martina, Gerda napja
Egyiptom a kenyér árstopjával védekezik a búzahiány ellen

Egyiptom a kenyér árstopjával védekezik a búzahiány ellen

Hatósági árat vezettek be Egyiptomban a kenyérre, miután az orosz-ukrán háború miatt az ország nem tud hozzáférni az Ukrajnából és Oroszországból érkező olcsóbb importbúzához.

 

Moustafa Madbouly egyiptomi miniszterelnök hétfőn 11,50 egyiptomi fontban (224 forintban) határozta meg a kereskedelmi forgalomban kapható kenyér kilogrammonkénti árát – közölte a Reuters szerint a miniszteri hivatal.

 

Az élelmiszerárak már az ukrán-orosz háború előtt is emelkedtek Egyiptomban, a fekete-tengeri búzaexport megszakadása miatt azonban jelentősen megugrott a kenyér ára: egyes pékségekben 25 százalékkal, 1 egyiptomi fontról 1,25 egyiptomi fontra nőtt az ára az elmúlt három hétben, a liszt ára pedig 15 százalékkal emelkedhetett.

 

A rögzített árak megsértése 100 ezer és 5 millió egyiptomi font közötti bírságot von maga után.

 

Egyiptom a világ egyik legnagyobb búzaimportőre, búzájának több mint 60 százalékát külföldről szerzi be. Tavaly a kormányzati és a magánszektor importjának mintegy 80 százalékát Oroszország és Ukrajna adta. 

 

Forrás: VG.hu

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 2.szám - 2023.01.28.
Savaria Fórum 32. évfolyam 2.szám - 2023.01.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Évnyitó nyugdíjas összejövetelt tartottak a déli városrészen
A déli várorész nyugdíjas klubja összeállította a következő hónapok eseménynaptárát is, írják közösségi oldalukon.
Késsel lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú
Késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Három napon át várja a diákokat a szombathelyi Pilvax kávézó
A programra általános iskolás és gimnazista csoportok is szép számmal regisztráltak.
Az elbocsátások ellen demonstráltak a tanárok Szombathelyen
Ismét demonstráltak a tanárok Szombathelyen: ezúttal a Paragvári Iskola előtt azért emelték fel a szavukat, mert az iskola egyik oktatója, Szecsődi Tímea fenyegető hangvételű levelet kapott a tankerülettől amiatt, hogy részt vett a polgári engedetlenségi akcióban.
Talányos értekezletre hívott szombathelyi pedagógusokat is a Belügyminisztérium
Az oktatás ügyét érintő kérdések megtárgyalására konzultációt hív össze a Belügyminisztérium - áll azokban a Fodor István tankerületi igazgató által aláírt levelekben, melyeket több szombathelyi, az oktatás ügyéért nyilvánosan is kiálló szombathelyi pedagógus is megkapott.
legfrissebbek
Ezer doboz adózatlan cigarettát talált a NAV egy bolgár férfi autójában
Csaknem ezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy bolgár férfi autójában az M1-es autópálya hegyeshalmi szakaszán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Kalandozás: a sarki fény nyomában járnak
A sarki fény nyomában járhatnak azok, akik ellátogatnak dr. Vig Károlynak, a Savaria Múzeum tudományos igazgatóhelyettesének az előadására, melyet január 31-én tartanak az AGORA Művelődési és Sportházban.
Ukrajnai háború: csaknem kilencezren érkeztek Ukrajnából vasárnap
Az ukrán-magyar határszakaszon 4168-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4689-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.
Devizapiac: gyengült a forint hétfő reggelre
Gyengült a forint péntek esti árfolyamához képest hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Elköltözött tőle az élettársa, megfenyegette, hogy megöli
A Sárvári Járási Ügyészség lopás vétsége, zaklatás bűntette és magánlaksértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2022 októberében, amikor élettársa egy veszekedést követően elköltözött a közösen bérelt Celldömölk közeli ingatlanból, ellopta a sértett 68.000 Ft értékű mobiltelefonját, írja közleményében a Vas Vármegyei Főügyészség.