km/óra
  2024.10.08., kedd  •  Koppány napja
Egyik párt sem tud önállóan kormányt alakítani Észak-Macedóniában

Egyik párt sem tud önállóan kormányt alakítani Észak-Macedóniában

Sem az eddig kormányzó szociáldemokraták, sem a jobboldali ellenzék nem tud önállóan kormányt alakítani Észak-Macedóniában - ez szűrhető le a választási bizottság legfrissebb tájékoztatójából, amely rögzíti a 120 fős törvényhozás választási utáni mandátumelosztását.

 

Az előrehozott parlamenti választáson a testület utolsó, majdnem százszázalékos feldolgozottság mellett közölt adatai szerint a baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) a szavazatok 36,12 százalékát szerezte meg, nem sokkal előzve meg a voksok 34,85 százalékát kapó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártját (VMRO-DPMNE). Ez azt jelenti, hogy az SDSM-nek 46, a VMRO-DPMNE-nek pedig 44 képviselője lesz a 120 tagú parlamentben.
    

Az albán nemzeti közösség legnagyobb pártja, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) a szavazatok 11,3 százalékát (15 mandátum) gyűjtötte össze, és ezzel ismét a DUI lehet a mérleg nyelve. Felmérések szerint az albán párt a korábbiakhoz hasonlóan a szociáldemokratákat támogathatja, és közösen alakíthatnak kormányt, Zoran Zaev, az SDSM elnöke ugyanis többször is nyíltságot mutatott az albán kisebbség felé, például kezdeményezte az albán nyelv hivatalossá nyilvánítását az egész ország területén.
    

A választáson indult 15 párt és koalíció közül a szkopjei törvényhozásba bejutott még a szintén kisebbségi Albánok Szövetsége (12 mandátum), a Baloldal (két mandátum), valamint az Albánok Demokratikus Pártja (egy mandátum). A részvételi arány 51 százalékos volt, ami alacsonyabb a négy évvel ezelőttinél, amikor a választásra jogosultak 66,79 százaléka járult az urnák elé.
    

Az észak-macedón alkotmány szerint a képviselőháznak 120-140 tagja lehet, ez alkalommal is - ahogy négy éve - 120 képviselő kapott helyet a parlamentben. A többi helyet a diaszpórában élők jelöltjei között osztották volna ki, de a külföldön élő észak-macedónok ezúttal, vélhetően a koronavírus-járvány miatt, nem jelentkeztek elegendően a szavazásra.
    

Az alkotmány szerint a parlamentnek legfeljebb húsz napon belül meg kell alakulnia. Az ülést az előző házelnök, Talat Xhaferi hívja össze. Miután a parlament megalakul, a köztársasági elnöknek tíz napja van arra, hogy a legtöbb mandátummal rendelkező pártot kormányalakításra kérje fel. A felkért párt vezetőjének az elnöki megkeresést követően 20 napon belül össze kell állítania a leendő minisztereinek listáját, és ismertetnie kormányprogramját. Amennyiben ez a párt nem tudja megszerezni a képviselők többségének a támogatását, a sorrendben második legtöbb szavazattal rendelkező párt kísérelheti meg a kormányalakítást. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
A Miss Universe Hungary 2024 győztese, dr. Kenéz Nóra a céljairól, Szombathelyről és a szép lányok gimijéről
Szeret hazajárni Szombathelyre, szép emlékei vannak a Bolyairól, nem az influenszerkedést, hanem a tanulást ajánlja a fiatalabb generációnak, és szerinte a nőket megszépíti az intelligencia. Dr. Kenéz Nóra gyógyszerésszel, Magyarország idei szépségkirálynőjével beszélgettünk, aki már javában készül a mexikói világdöntőre, ahol méltóképpen képviselné az országot.