km/óra
  2022.09.30., péntek  •  Jeromos napja
Egyelőre nem lesz zöldhulladékkezelő telep Táplánszentkereszten

Egyelőre nem lesz zöldhulladékkezelő telep Táplánszentkereszten

Zöldövezeti besorolás alá esik az a terület, ahol egy vállalkozó zöldhulladékkezelő telepet létesítene Táplánszentkereszten, ezért az engedélyezési ügyben eljáró szombathelyi jegyző elutasította a beruházási kérelmet. Korábban hevesen tiltakoztak a lakók a fejlesztés ellen, mert szerintük a telep túl közel lenne a faluhoz, és az ott folyó munka porral, zajjal járna. Mivel a zöldhulladék kezelése kötelező feladat, az önkormányzat továbbra is kiáll a terv mellett - felmerült a terület átminősítése is.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, zöldhulladékkezelő telepet hozna létre egy vállalkozó Táplánszentkereszt határában. Amikor idén tavasszal nyilvánosságra került az elképzelés, a helyiek tiltakozásba kezdtek, 600 aláírás gyűlt össze a beruházás ellen. A polgármester a júniusban megtartott lakossági fórumon elmondta, hogy a félelmek alaptalanok: a faaprítékot szállító teherautók nem hajthatnak be a faluba, az aprítást pedig egy-másfél havonta egy alkalommal végeznének hétköznap 8 és 16 óra között. Az engedélyezési eljárást összeférhetetlenség miatt nem a helyi, hanem a szombathelyi jegyző folytatta le. Mivel a terület Zöldövezetek besorolás alatt van, ami nem engedi az ipari tevékenységet, közte a zöldhulladékkezelést sem, a jegyző elutasította a kérelmet. A vállalkozó nem fellebbezett. Perl János polgármestert telefonon érte el a Szombathelyi Televízió, azt mondta, nem állnak el a tervtől, mert a falunak szüksége van a zöldhulladékkezelőre.


"Én úgy gondolom, ez egy olyan beruházás, egy olyan lehetőség, aminek mindenképpen pozitív hozadéka van. A település rendezettsége, tisztasága, a levegő tisztasága szempontjából, de ha a mai energiaínséges helyzetre gondolunk, ezzel a tevékenységgel mindenki nyerhet. Ezt a darálékot az ajkai hőerőműbe tervezik elvinni, ezzel hozzájárulnak olyan energiák megtermeléséhez, ami fenntartható. Ezért fogom, ameddig csak tudom, ezt a dolgot képviselni" – emelte ki. 


A polgármester hozzátette, hogy a faluban 1800 választópolgár él, a többség nem osztja a 600 ellenző véleményét, sőt, az aláírók közül is többen jelezték, hogy a tiltakozás szószólói nem tájékoztatták őket teljeskörűen, és még egyszer nem írnák alá az ívet. Azt is elmondta, hogy előzetesen kikérték a falu rendezési tervét készítő mérnök véleményét, aki írásba adta, hogy végezhető ezen a területen zöldhulladékkezelés. Kitartanak a tervek mellett.


"Hosszabb távon szerintem lesz. Nem éppen ebben az évben, de nem tudok róla, hogy a vállalkozó elállt volna a tervétől. Ezt a területet a rendezési tervben át lehet minősíteni olyan területté, amire a jegyző áldását fogja adni. Ha a vállalkozó nem áll a tervétől, azt gondolom, ez megoldási útvonal abba az irányba, hogy meg tudjon valósulni ez a beruházás" – fűzte hozzá a polgármester. 


A telepre térítés ellenében lehet majd bevinni a zöldhulladékot, a helyiek számára pedig ősszel és tavasszal egy-egy alkalommal ingyenes lesz a szolgáltatás. A vállalkozás bérleti díjat fizet az önkormányzatnak, ezt az összeget a falu szépítésére fordítják.

 

 

kapcsolódó cikkek
Vita Táplánszentkereszten a zöldhulladék-feldolgozóról
Vita Táplánszentkereszten a zöldhulladék-feldolgozóról
Egy tervezett zöldhulladék-feldolgozó helyszíne kavart vihart Táplánszentkereszten: a létesítmény ellen tiltakozók több száz aláírást gyűjtöttek össze, miután utólag értesültek a tervről. Múlt péntekre az önkormányzat lakossági fórumot hívott össze, de nem igazán közeledtek a beruházáshoz ragaszkodó önkormányzat és az azt ellenzők álláspontjai.
kapcsolódó cikkek
Vita Táplánszentkereszten a zöldhulladék-feldolgozóról
Vita Táplánszentkereszten a zöldhulladék-feldolgozóról
Egy tervezett zöldhulladék-feldolgozó helyszíne kavart vihart Táplánszentkereszten: a létesítmény ellen tiltakozók több száz aláírást gyűjtöttek össze, miután utólag értesültek a tervről. Múlt péntekre az önkormányzat lakossági fórumot hívott össze, de nem igazán közeledtek a beruházáshoz ragaszkodó önkormányzat és az azt ellenzők álláspontjai.
Savaria Fórum 31. évfolyam 34.szám - 2022.09.23.
Savaria Fórum 31. évfolyam 34.szám - 2022.09.23.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Vasi néptáncpanoráma és verbunk napja a Berzsenyi téren
Idén a "Vasi néptánc-népzenei együttesek műsora" programjai mellett kerül megrendezésre - a Hagyományok Háza kezdeményezése alapján - "Verbunk napja" című programsorozat, amelyen hagyományos táncaink és a kiváló táncosok 5 helyszínen várják az érdeklődőket: Budapest, Nyíregyháza, Székelyudvarhely és Zselíz mellett Szombathelyen a Berzsenyi tér ad helyet a programnak október 1-én, 14 órától - adja hírül a Vaskarika.
Az Európai Diáksport Napja: programok a Zrínyiben is
A magyar hagyományokból a #BEACTIVE Európai Sporthét legnagyobb létszámú eseményévé fejlődő diáksport napon ma ismét megmozdulnak a kontinens iskolái. Hazánkban közel 1.400, Európa-szerte pedig közel 10 ezer iskolában szerveztek élménysport programokat a gyerekeknek. Az idei fókusztéma: a zöld környezetünk védelme mentén pedig számos környezetvédelemmel kapcsolatos aktivitásban is részt vehetnek a gyerekek.Szombathelyen a Zrínyi iskolában tartották a rendezvényt.
Szerződést kötöttek a duális gépészmérnöki képzés hallgatói a partnervállalatokkal
A korábbi évekhez hasonlóan idén is ünnepélyes keretek között kötöttek szerződést a duális gépészmérnöki alapképzésen tanuló elsőéves hallgatók a partnervállalatokkal. A Savaria Egyetemi Központban (SEK) szeptember 30-án megtartott rendezvényen megyei, városi, illetve egyetemi vezetők is részt vettek - olvasható az ELTE SEK oldalán.
A közgyűlést értékelték a frakciók
Elfogadta a közgyűlés a 74 pontos takarékossági csomagot, a fideszes képviselők tartózkodtak a szavazásnál. Erről esett a legtöbb szó az ülést követő sajtótájékoztatókon pénteken.
Elgurult a Kerek Kerék Mesejárat
Mesés buszjáratok is indultak ma a menetrend szerintiek mellett a szombathelyi vasútállomásról. A népmese napjának alkalmából a buszokon közismert helyi személyiségek olvastak mesét a gyermekeknek. A program a Blaguss és az Agora szervezésében valósult meg.