km/óra
  2021.09.26., vasárnap  •  Jusztina napja
Egy fejezet lezárult

Egy fejezet lezárult

Két ikonikus, meghatározó játékos is elköszön a Haladás NB I-es futsalcsapatától a történelmi 2020/2021-es szezon után. Horváth Péterrel, valamint Vidák Balázzsal a zöld-fehérben eltöltött évekről, sikerekről, valamint a hogyan továbbról is beszélgettünk. 

 

Tizenegy esztendő, megannyi gól és emlékezetes mérkőzés, csapatkapitányi karszalag, Magyar Kupa-sikerek, idén pedig a hőn áhított bajnoki cím. Ha valaki, akkor Horváth Péter tényleg ezer szállal kötődik a Haladáshoz, hiszen a már a kezdetektől fogva részese volt a klub történelmének, olyannyira, hogy ott volt 2010-ben az alapítótagok között. 

 

– Úgy érzem, mind a csapat, mind pedig én nagy utat jártam be az itt eltöltött időszak alatt – fogalmazott Horváth Péter. Mint ahogyan azt korábban már többször is említettem, egy baráti társaságból alakultunk meg, többek között Bokor Zsolttal, Pálmay Tamással vagy éppen Somfalvi Csabával. Szerettünk volna valamit elkezdeni, felépíteni, voltak céljaink, álmaink, amiket fokozatosan próbáltunk megvalósítani. Az idő előrehaladtával egyre szebb sikerek jöttek, újoncként Magyar Kupa-ezüstérem például 2013-ból, ezek pedig megerősítettek minket abban, hogy jó úton haladunk. 2018-ban aztán kupaelsőséget ünnepelhettünk, ahogy 2020-ban is, idén pedig felkerült az i-re a pont, és elhódítottuk a bajnokságot is. 

 

A csapatkapitány elmondta, rendkívül nehéz ez a helyzet, hiszen gyakorlatilag az egész életét a Haladásnak szentelte.

 

– Még helyre kell tennem magamban a dolgokat, és azt, hogy véget ért ez a korszak. Minden szempontból csodálatos éveket töltöttem a klubnál, és hálás vagyok mindenkinek, aki segítette az utamat. Rengeteg szép pillanatot élhettem át, amik között ott volt a hazai környezetben aratott Magyar Kupa-győzelem, ahol gólt tudtam szerezni a döntőben, de természetesen az első bajnoki cím és az első Magyar Kupa is meghatározó élmény marad. A szurkolóink is egészen fantasztikusak voltak, óriási energiákat kaptunk tőlük, a csapat pedig mindig úgy lépett pályára, hogy szeretné őket maximálisan kiszolgálni, és ezt meghálálni. Edzőként is dolgoztam a klubnál, az pedig egészen megható és különleges érzés, hogy több olyan játékos van, aki korábban tanítványom volt, most viszont már csapattársak voltunk, és együtt küzdöttünk a pályán. A Haladás mindig is a szívem csücske marad, az élet viszont megy tovább, én pedig továbbra is a sport, a labdarúgás közelében maradok és gyerekekkel fogok majd foglalkozni a későbbiekben. 

 

Egy másik közönségkedvenc, Vidák Balázs is befejezi NB I-es pályafutását, igaz, ő marad a klub kötelékében. A 2013-ban Szombathelyre érkező játékos csupaszív, harcos játékával hamar belopta magát a szurkolók szívébe.

 

– Amikor ideérkeztem a Haladáshoz, picit az ismeretlenbe csöppentem, de hamar kiderült, hogy jobb döntést nem igazán hozhattam volna. Nemcsak sikereket, de életre szóló élményeket, barátságokat is köszönhetek a klubnak és a városnak, nem mellesleg pedig itt ismertem meg a kedvesemet is. A vezetőséggel leültünk, korrekt módon megbeszéltük a dolgokat. Elmondták, hogy már nem tudnának annyi játéklehetőséget biztosítani számomra, viszont az NB II-es csapatnál számítanának rám, és segíthetem őket a rutinommal, tapasztalatommal. Ezt elfogadtam, így játékosként ott leszek majd, edzőként pedig az U13-as, valamint az U15-ös korosztályt fogom vinni. Örülök, hogy végül a Haladásnál maradtam, mert nagyon jól érzem magam a klubnál, és nagyon sokat kaptam az itt dolgozó emberektől. Edzőként nagyon jó érzés, amikor látod, hogy mennyi tehetséges fiatal van, és alázatos munkával, kitartással hova juthatnak el. Sipos Gergő, Bartha Dávid vagy éppen Nagy Kevin kiváló példa lehet arra, hogy a munkának meglesz a gyümölcse, és hogy a Haladásnak igenis szüksége van a fiatal tehetségekre. Őszintén mondom, hogy nyugodt szívvel adom át a stafétabotot ezeknek a játékosoknak, mert biztos vagyok benne, hogy ők lesznek a jövő csapata, amely igen szép sikereket érhet el. Emellett pedig nem mehetek el szó nélkül amellett az elképesztő szeretet mellett, amit a szurkolóktól kaptam, és amit ezúton is szeretnék nekik megköszönni. Játékosként is mindig az vezérelt, hogy ne okozzak nekik csalódást, ami, bízom benne, hogy sikerült is, és ezután is mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legjobb tudásom szerint szolgáljam a Haladást. 

 

Albániába utazik a csapat a Bajnokok Ligájában 

 

A bajnoki cím azt is jelenti, hogy története során először indulhat a nemzetközi kupaporondon a zöld-fehér együttes. A sorsolásra a múlt héten került sor, melyet a szombathelyiek 2.500 koefficiens pontjukkal a 28. helyről vártak. A Juanra-legénység augusztus 20–25. között Albániában lép pályára, méghozzá a házigazda FK Tirana, a luxemburgi FC Differdange, valamint a norvég Utleira Idrettslag ellenfeleként. 

 

Malomsoki Cintia

kapcsolódó cikkek
Futsal: esélyt sem adott a Berettyóújfalunak, bajnok a Haladás
Futsal: esélyt sem adott a Berettyóújfalunak, bajnok a Haladás
A szombathelyi alakulat története első bajnoki címét szerezte, emellett pedig első csapatként tudott bajnokságot nyerni a Haladás 102 éves fennállása óta.
Futsal: megkezdte a felkészülést a Haladás
Futsal: megkezdte a felkészülést a Haladás
A bajnoki címvédő a történelmi szezon után újult erővel, de a régi elszántsággal és motivációval vetette bele magát a munkába.
kapcsolódó cikkek
Futsal: esélyt sem adott a Berettyóújfalunak, bajnok a Haladás
Futsal: esélyt sem adott a Berettyóújfalunak, bajnok a Haladás
A szombathelyi alakulat története első bajnoki címét szerezte, emellett pedig első csapatként tudott bajnokságot nyerni a Haladás 102 éves fennállása óta.
Futsal: megkezdte a felkészülést a Haladás
Futsal: megkezdte a felkészülést a Haladás
A bajnoki címvédő a történelmi szezon után újult erővel, de a régi elszántsággal és motivációval vetette bele magát a munkába.
Savaria Fórum 30. évfolyam 34. szám - 2021.09.24.
Savaria Fórum 30. évfolyam 34. szám - 2021.09.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Gól a Lövölde térről a mennyei megyeiben: kezdőrúgásból talált be a bucsui játékos
A második félidő elején elvégzett kezdőrúgásból talált be a hazai kapuba Podani Gábor, a vendégek játékosa a Balogunyom-Bucsu (4-2) megyei III. osztályú meccsen.
Orbán nem akar kötelező oltást
Lesz negyedik hullám, nem fog megállni a határoknál – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.
A kisgyermekeket oltaná a Pfizer
Hatásos és biztonságos a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcina az 5 és 11 év közötti gyermekeknél – közölte hétfőn a Pfizer. Az amerikai gyógyszergyártó benyújtotta kérvényét a vakcina használatához erre a korosztályra.
A legdurvább hullámmal számol a román egészségügy
Csak remélik, hogy a negyedik hullám alatt nem nő napi 15 ezer főlé a fertőzésszám.
Újraindult az ellenzéki előválasztás
A szombati leállás után hétfőn reggel 7-kor újraindult az előválasztás. Bár az online előregisztráció nem működött még reggel, 10 órára helyreállt a rendszer. Az eredeti tervek szerint az előválasztás első fordulóját két nappal, vagyis szeptember 28-án 20 óráig meghosszabbítják a leállás miatt.
legfrissebbek
Megduplázzák a francia vakcinaadományokat
A francia elnök azt ígérte, hogy a program keretében 120 millió adag koronavírus elleni vakcinát adományoz, a dupláját a korábban tervezettnek – adta hírül az MTI.
Közút: jövő héten lesz a nagy környezetvédelmi autóvizsgálat
Huszonötödik alkalommal ellenőrzik közúti mérésekkel a gépkocsik környezetvédelmi állapotát hétfőtől péntekig Budapesten és három vidéki nagyvárosban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Az AstraZeneca atyja szerint tavaszra náthává enyhül a Covid
Az Oxford/AstraZeneca-oltás vezető fejlesztői szerint a mostani koronavírus-járványt okozó Sars-CoV-2 típusú vírus hatása hamarosan a náthát is okozó szezonális koronavírusfajtákéhoz lesz hasonló, írta az MTI.
Előválasztás: 89 ezren voksoltak szombaton
Vasárnapig összesen 436 702-en szavaztak az ellenzék jelöltjeire.
Trónfosztás: Uszik legyőzte Joshuát a londoni ökölvívógálán
A nehézsúly világbajnoki címe volt a tét.