km/óra
  2025.03.20., csütörtök  •  Klaudia napja
Egészségügyi államtitkár: Felejtsük el, hogy a negyven az új húsz”

Egészségügyi államtitkár: Felejtsük el, hogy "a negyven az új húsz”

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az egész társadalomnak szemléletet kell váltania ahhoz, hogy a magyarok egészségesebbek legyenek, mondta a Magyar Nemzetnek adott interjóban.

Szerinte el kell felejteni azt is, hogy „azért nem megyek el orvoshoz, mert a végén még talál valamit”, vagy azt a mítoszt, hogy a „negyven az új húsz”. „Nem élhetünk úgy, hogy nem veszünk tudomást az életkorunkról vagy a testünk szükségleteiről” –nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.

Takács Péter alapvetően az új népegészségügyi stratégiáról beszélt a lapnak adott interjújában.

„Ne várjuk meg, amíg a mentő visz be minket. Mindenkinek, önnek, nekem, az egész társadalomnak és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak is perspektívát kell váltaniuk”

– mondta Takács Péter, aki a saját példáját is megosztva elárulta, hogy pár éve kiderült, cukorbeteg, gyógyszeres kezelésre van szüksége, és megváltozott az élete. „Csaknem húsz kilót fogytam, nem vagyok egész nap farkaséhes és a cukorbetegség szövődményeit is megúszhatom” – mondta az államtitkár.

Beszélt a kormány új népegészségügyi stratégiájáról is, aminek részeként országossá tették például a vastagbélszűrési programot, modernizálják a méhnyakrákszűrést, azt mondta, figyelnek a prevencióra, amiben szerinte fontos szerepe van a testtudatosságnak is.

 

Fotó:Pixabay

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.
Íme a március 15-i szombathelyi programok
Már pénteken megkezdődtek Szombathelyen a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések, délelőtt a Batthyány-szobornál koszorúztak a város és vármegye vezetői, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.