km/óra
  2021.10.24., vasárnap  •  Salamon napja
Egész estés dokumentumfilm készül Kemény Dénes vízilabda-válogatottjáról

Egész estés dokumentumfilm készül Kemény Dénes vízilabda-válogatottjáról

A film az 1997 és 2008 közötti időszakot mutatja majd be. Ebben a periódusban a magyar férfi vízilabda-válogatott 329 mérkőzést játszott, amiből 273-at megnyert, 16 döntetlen mellett 40-szer kapott ki, és kizárólag a 2001-es fukuokai világbajnokságon maradt le a dobogóról.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával egész estés dokumentumfilm készül a magyar vízilabdasport történetének egyik legsikeresebb időszakáról, a Kemény Dénes által dirigált válogatottról, amely tizenkét év alatt többek között sorozatban három olimpiai bajnoki aranyat nyert.

 

A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a forgatást jövő tavasszal kezdik, a bemutatóra pedig várhatóan 2022 év végén kerül sor. Zákonyi S. Tamás, az alkotás rendezője és producere elmondta, a film az 1997 és 2008 közötti időszakot mutatja majd be. Ebben a periódusban a magyar férfi vízilabda-válogatott 329 mérkőzést játszott, amiből 273-at megnyert, 16 döntetlen mellett 40-szer kapott ki, és kizárólag a 2001-es fukuokai világbajnokságon maradt le a dobogóról. A rendező hozzátette, közel 40 órányi saját forgatott anyaga van, emellett pedig archív felvételeket is felhasználnak a frissen felvett beszélgetések mellett.

 

"Olyan filmet szeretnénk készíteni, ami visszaadja azt az alázatot, munkát és szeretetet, ami ezeket a fiúkat összetartja, és a tehetségen túl megmutatni azokat a pontokat, ami azzá tette őket, amik lettek" - nyilatkozta Zákonyi S. Tamás, aki megjegyezte, tavaly június 18-án, Benedek Tibor halálakor döntötték el, hogy belefognak a munkába. "A tavalyi nyár után azt gondoltam, nehéz lesz bármit is csinálni, de az nekem most minden díjnál, kitüntetésnél többet jelent, hogy következő másfél évben tehetek azért, hogy az utókor számára legyen egy méltó alkotás" - mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely.

 

A hozzá hasonlóan Sydneyben, Athénban és Pekingben is győztes Kásás Tamás arról beszélt, nem igazán találkozik korábbi csapattársaival, most azonban nagyon megörült nekik, és várja már a forgatást, ahol várhatóan olyan régi élmények jönnek majd elő, amire az egyik legbüszkébb élete során. Hozzátette, a legnagyobb élménye a csapattal töltött idő volt a hétköznapokban.

 

A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert arról beszélt, rengeteget tanult társaitól, akik az ő érkezésekor már ötkarikás címvédők voltak: "Ha ez a film jól visszaadja majd a történteket, akkor nagyon sok fiatal tud majd tanulni belőle. Ilyen fajta jó példa szerintem azóta sem volt."

 

Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a csapat kulcsa az egymáshoz való alkalmazkodás volt: "Ez olyan volt, mint egy jó házasság, ami nagyon ritka dolog. El tudtuk egymást fogadni, és ha el is tértünk egymástól gondolatban a megvalósítást illetően, a cél így is összekötött minket. Azt gondolom, kevés olyan csapat van a világon, amelynek tagjai, ha összeállnak egy képre, 39 olimpiai aranyat oda tudnak tenni."

címkék
Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ruha nélkül vezetett a kamion elé hajtó sofőr, halottat találtak a férfi lakóhelyén
Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés egy délelőtt felfedezett Veszprém megyei haláleset és a reggeli, nemeskeresztúri halálos közlekedési baleset között, de az eset furcsaságai miatt valószínűsíthető, hogy nem véletlen egybeesésről van szó.
Márki-Zay Péter: „Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, hogyha kormányzati pozíciót szeretne jövőre”
A miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen.
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.
Torony: „a plébánosnak az egységet kell képviselnie”
Haller László augusztus 1-től vezeti a toronyi plébániát – elődje, dr. Perger Gyula Kőszegre távozott. Az 55 esztendős pappal, aki nem mellesleg nyugalmazott honvéd őrnagy – a Jóistenhez vezető útjáról, a pristinai kiküldetésről, humorról, és egy XXI. századi plébános küldetéséről is beszélgettünk.
Hétfőtől lezárják a szőlősi átjárót
Lezárják jövő hétfő (október 25.) reggel fél kilenctől kedd este nyolcig (október 26.) a Rumi úton található szőlősi vasúti átjárót pályakarbantartási munkálatok miatt, közölte Rázó László, a GYSEV sajtószóvivője.
legfrissebbek
Meleg idő várható a jövő héten
Hajnalonként még mínuszokra is számítani kell a jövő héten, de erősödik a nappali felmelegedés: jövő vasárnap néhol akár 20 fok is lehet.
A legszigorúbb karanténra készülnek a szomszédban
Ukrajna vörös zónában, azaz a legszigorúbb korlátozások között ünnepelheti majd az újévet, legalábbis ezt jósolta egy járványügyi szakértő.
Megkönnyíti a bringások dolgát a MÁV
Számos, kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi indításával készül a hétfőn kezdődő őszi szünetre a MÁV-Start.
Rusvai: csökken a fertőzöttek átlagéletkora
Csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, a jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 műsorában.
A legrosszabbkor jött a globális papírhiány
A könyvkiadás, a karácsonyi csomagolópapírok és ajándékkártyák gyártása is megsínylik a helyzetet.