km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Edzőváltás a Haladásnál: Németh Szabolcs lemondott, két meccsre Mészöly a tréner

Edzőváltás a Haladásnál: Németh Szabolcs lemondott, két meccsre Mészöly a tréner

A szombathelyi szakember ma benyújtotta lemondását, amelyet a klub vezetősége elfogadott. Németh Szabolcs döntését azzal indokolta, hogy jelenleg nem tud többet hozzátenni a csapat építéshez és a kitűzött célok érdekében áll fel a kispadról, írja a klub hivatalos honlapja.


A haladas.hu tájékoztatása szerint “Alapos szakmai ismereteimet és a tudásom legjavát beletettem a munkába, ezért tiszta lelkiismerettel adhatom át a helyemet. Szombathelyiként mindig a csapat érdekeit tartottam szem előtt.”- tette hozzá Németh Szabolcs az indoklásához.

Németh Szabolcs 2021. júniusában vette át a Szombathelyi Haladásnál a vezetőedzői megbízatást. A szombathelyi kötődésű volt játékos, korábban edzőként és utánpótlásedzőként is dolgozó szakember akkor a tabella 11.helyéről vezette a középmezőnybe a csapatot. A tavalyi szezonban a 6.helyen zárta a szezont a Szombathelyi Haladás.

A klub vezetősége elfogadta a térner lemondását, és az alábbi közleménnyel reagált a hírre.

Nyilatkozat

Elfogadta a vezetőedző lemondását a Szombathelyi Haladás Labdarúgó kft.

A Szombathelyi Haladás Labdarúgó kft. vezetése a mai nappal elfogadta Németh Szabolcs vezetőedző lemondását. A szakember indoklásait megalapozottnak tartjuk és közös megegyezéssel felbontjuk a szerződést.

A Szombathelyi Haladás soron következő két mérkőzését Mészöly Géza szakmai vezető irányítja. A vezetőedző személyéről később születik döntés.

Homlok Zsolt
elnök, tulajdonos"

A Haladás a 7. fordulót követően 8 pontjával a 13. helyen áll az NB/II-ben, legközelebb az Ajkát fogadja a gárda vasárnap délután.

(Fotó: haladas.hu)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.