km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Eddig 1200 emberrel szemben kellett intézkedni a hatósági házi karantén megszegése miatt

Eddig 1200 emberrel szemben kellett intézkedni a hatósági házi karantén megszegése miatt

Eddig 1200 emberrel szemben kellett intézkedni a hatósági házi karantén megszegése miatt - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

 

Kiss Róbert elmondta: folytatódik az elrendelt és érvényben lévő hatósági házi karanténok számának csökkenése. Az elmúlt 24 órában 536 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 942 van érvényben. Az elmúlt 24 órában 18 esetben tapasztalták a hatósági karantén szabályainak megsértését, március 12. óta ezek száma 1199.


Elmondta azt is, hogy a következő két hétvégére ismét felhatalmazást kapnak az önkormányzatok a kijárási korlátozás esetleges szigorítására. Hozzátette: május 3-ig hatályban maradnak a kijárási korlátozás szabályai. A Magyar Közlönyben erről megjelenő kormányrendelet szerint az önkormányzatok a következő két hétvégén is rendeletben határozhatják meg településeiken a kijárási korlátozással kapcsolatos szigorúbb magatartási szabályokat - részletezte.


Szólt arról is, hogy csütörtök reggel 6 órától biztosított az ingázás a szerb-magyar határon, a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn. Jelezte: péntektől megnyitják a Hegyeshalom II. közúti határátkelőt is az ingázók és a mezőgazdasági járművek átléptetésére, minden nap 7-10 és 17-20 óra között.


Az alezredes arra a kérdésre, hogy a nyugat-magyarországi Jánossomorja térségében miért torlaszolta el a rendőrség a határon átvezető földutakat, elmondta: a veszélyhelyzet kihirdetés után Magyarország visszaállította a határforgalom-ellenőrzést a schengeni belső határokon. Részben azért, hogy a tehergépjárművek ne jöhessenek be ellenőrzés nélkül - tette hozzá.


Nyugat-Magyarországon 78 közúti és két vasúti átkelő van, ebből - a határforgalom ellenőrzése mellett - hetet nyitva tartanak a személy- és teherforgalom számára, hatot pedig a személyforgalom biztosítására, a többit viszont fizikai határzárral lezárták. Az alezredes egyúttal a nyugati határ mellett élők türelmét kérte az intézkedés miatt, és kérte, a hozzájuk legközelebb eső másik határátkelőhelyet használják. Szólt arról is, hogy a teherforgalomban jelenleg Röszkén, a belépő forgalomban van kisebb várakozás.


Kiss Róbert beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában 1134 esetben intézkedtek a kijárási korlátozás szabályainak megsértőivel szemben, ebből 483 figyelmeztetés volt, 350 helyszíni bírság és 301 feljelentés. Rémhírterjesztés miatt 70, közveszéllyel fenyegetés miatt 26, csalás miatt 80, járványügyi szabályszegés miatt 15 büntetőeljárás indult, és eddig 50 gyanúsítottat hallgattak ki.


Egy kérdésre válaszolva elmondta, Heves megyében járványügyi szabályszegés miatt nem rendeltek el büntetőeljárást, és nem kellett intézkedniük az üzletek nyitvatartására vonatkozó szabályok megsértése miatt sem. A hatósági házi karantén megsértése miatt a megyében négy embert figyelmeztettek, két helyszíni bírságot szabtak ki és hat feljelentést tettek, a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt 417 esetben intézkedtek, ebből 115 figyelmeztetés, 95 helyszíni bírság, 207 feljelentés volt. (MTI)

 

Fotó:  Rendőrök járőröznek Salgótarjánban 2020. április 15-én. A koronavírus-járvány miatt március 28-án kihirdetett kijárási korlátozást a kormány április 9-én határozatlan időre meghosszabbította. MTI/Komka Péter


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.