km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Dr. Nemény András: itt lenne az ideje a konszolidációnak

Dr. Nemény András: itt lenne az ideje a konszolidációnak

Szinte (köz)médiacsoda történt az elmúlt héten: dr. Nemény András, Szombathely polgármestere előbb az M1, majd a Kossuth Rádió stúdiójába kapott meghívást. A városvezetőt az MSZP átalakulása mellett helyi ügyekről is faggatták, a kérdésekre pedig nem lehet azt mondani, hogy hardcore propaganda-elemeket tartalmaztak volna. Összefoglalónk.

 

Az M1 riportere választási eredményekről kérdezte először a polgármestert, megemlítve, hogy az előválasztás is izgalmasan alakult a városban. Idézte Ungár Péter nyilatkozatát, hogy az amúgy ellenzéki Derkovits-lakótelepen is veszített szavazatokat a baloldal. Van önnek ebben felelőssége, tette fel a kérdést, a riporter. Nemény András azt válaszolta, az eredményekből kell levonni következtetéseket. Úgy fogalmazott, „a 2018-as eredményekhez képest: ennek alapján jobban szerepeltünk. Az akkori eredmények alapján egyetlen egy önkormányzati választókerületet sem nyertünk volna meg, most többet is. Éppen a Derkovitsot Czeglédy meg is nyerte. A tanulság az, hogy a lakótelepi körzetekben veszítettünk szavazókat, a klasszikus jobboldalinak számító kertvárosi részeken viszont nyertünk szavazókat. Szombathely az a megyei jogú város, ahol a Fidesz 2018-hoz képest nem tudott több szavazatot hozni, sőt, talán kevesebbet is kapott.”


Hervadó szegfű, új virág 


A polgármestert az MSZP megújulásáról is kérdezték. Nemény András azt mondta, Tóth Bertalan az ellenzéki oldalon egyedüliként bejelentette, hogy nem indul újra, az mindenképpen dicsérendő. Elhervadt a szegfű, de milyen lehet az új virág, kérdezte a műsorvezető. A szociáldemokrata értékeknek helyük van Magyarországon, nagyon sok ember képviselete csak így látható el, fogalmazott polgármester. Hogyan lehet másképp politizálni, hangzott a kérdés. A kihívások is mások,  mint 10-20 éve, felelte Nemény András,  „városi polgármestereként azt látom, a jövő kihívása a munkaerő lesz, mivel a városban működő cégeknek az automatizáció miatt kevesebb dolgozóra lesz szükségük, erre kell megfelelő válaszokat keresnünk és adnunk”.


Kollaboráns-e a parlamentben az alakuló ülésen résztvevő MSZP, kérdezte a riporter Nemény Andrást. Senkivel nem kollaborálunk, a választók arra szavaznak, hogy a képviselő a parlamentben a  legjobb tudása szerint dolgozzon, hangzott a válasz. „Ugyanez vonatkozik az önkormányzatokra is. A márciusi közgyűlésről kivonult a Fidesz-frakció, ami nagyon rosszul vette ki magát a szombathelyiek szemében.”  A polgármester azt is elmondta  a kérdés kapcsán, hogy más pozícióban van az MSZP-n belül, ő az önkormányzatokra koncentrál. „Szombathelyen egy nagyobb szövetség tagja vagyok, nem pártozunk, megpróbáljuk a maximumot kihozni a lehetőségekből.”


A Kossuth Rádióban a Pannon Városok együttműködésről kérdezték elsőként, konkrétan azt, hogy a kormánypárti, ellenzéki települések együttműködése fontos lesz-e a jövőben. „Az önkormányzatok szövetségben mindig erősebbek”, felelte a polgármester, „ez kulturális, gazdasági együttműködés, a jól bevált gyakorlatokat át tudjuk adni egymásnak. De van más jó példa is, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, ebben időnként tudunk eredményeket elérni. Mindannyian tisztában vagyunk az önkormányzatok helyzetével, és nem szeretnénk, hogy rólunk kívülről döntsenek. Ehhez viszont meg kell fogalmazni, hogy mit szeretnénk, hogy azt képviselni tudjuk, akár a kormánnyal szemben is. Volt erre példa, a pécsi polgármesterrel együtt kezdeményeztünk, hogy a kormánnyal egységesen tárgyaljunk az önkormányzatokat érintő nehézségekről, energiaárak emelkedéséről, iparűzési adó elvonásáról. Szombathelyi polgármesterként nem lehetek elégedett, de a közösséget nézve történtek előrelépések.”


Kormányzat, önkormányzatok


 A választások mellett azt kérdezte a riporter Nemény Andrástól, hogy Czeglédy Csaba tényleg mindent el tud intézni Szombathelyen? Nem, de jó az érdekérvényesítő képessége, és a szociális terület kérdéseibe keményen beleállt mindig is, hangzott a felelet.  A műsorvezető felvetette, hogy szükség lenne valódi ellenzékre, erre Nemény András az alábbiakat mondta: „Én elsősorban polgármester vagyok, és a fókuszomban Szombathely van. Ott az látszik, inkább konzervatív város, ezért mindig nagy teret adtam szimbolikus nemzeti kérdéseknek, civilek most éppen Nemzeti Összetartozás Emlékműre gyűjtenek, amibe a város beszállt. Én is szeretem a város, az ország történelmét, hagyományait, ezeket meg kell tartani, sőt, a rendszerváltás előtti időszak egyik nagy hibája, hogy a múltunk nagy része nem került bele a köztudatba.”


Honnan jöhet a megújulás az ellenzéki oldalon, érdeklődött a riporter, új arcokra van szükség? Például önre? Vállalna feladatot országos politikában?


A polgármester azt válaszolta: „Olyan értelemben igen, hogy segítem az önkormányzatokat az országos politikában. Kíváncsi vagyok, hogy a kormány egy ekkora felhatalmazással mit kezd a helyhatóságokkal. Itt lenne az ideje a konszolidációnak, amelynek során a települések és a kormányzat segítik egymást. Nehéz időszakon vagyunk túl a járvánnyal, helyben az együttműködés nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Most háborús időszak van, nehéz gazdasági helyzet jön – egymásra vagyunk utalva a kormányzattal, a polgárok pedig nem tudják, hogy mi honnét jön, kinek mi a feladata. Ha kormány jobban bízna az önkormányzatokban, az az ő megítélését is javítaná. Ha viszont nem ez úton járunk, akkor világossá kell tenni az emberek számra, hogy mit veszítenek azzal, hogy ha az önkormányzatoktól felülről elveszik a levegőt.” 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.