km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Dr. Hende Csaba bízik a választópolgárok felelős döntésében

Dr. Hende Csaba bízik a választópolgárok felelős döntésében

Őseim a török elől a mohácsi vész után menekültek Oladra. Nagyapám, apám a helyi közéletben is megpróbálta magát. Jómagam 1988-ban csatlakoztam az akkor megalakuló szombathelyi ellenzékhez, fiatal ügyvédként. Voltam igazságügyi államtitkár, honvédelmi miniszter és az Országgyűlés alelnöke. Minden tisztségem ellátásában a legfontosabb célom a szombathelyi polgárok érdekeinek a képviselete volt.


– Minek tulajdonítja azt, hogy a Vas 01. billegő választókerületnek számít? Hogyan alakult ki ez a helyzet?

 

– A „billegő körzet” fogalom, úgy érzem, nem írja le pontosan a valóságot. Szombathelyen a legutóbbi országgyűlési választáson úgy győztem, hogy tízezernél is több szavazattal előztem meg a második helyezettet. Ezt a szép számot köszönöm a választópolgároknak! A legutóbbi győzelmem tehát inkább elsöprőnek mondható. Nyugat-Dunántúl fejlett része vagyunk, az általánosnál magasabb életszínvonallal, magas iskolázottsággal. A munkaerőpiaci helyzet az országos és megyei átlagnál kedvezőbb. Ebben a kiegyensúlyozott környezetben kiegyensúlyozott a választópolgárok értékválasztása is. 

 

– Közvetlen riválisához hasonlóan viszonylag magas az elutasítottsága. Milyen lépésekkel tud ezen változtatni?

 

– Egyik közvélemény-kutatás sem tud leírni minden folyamatot. Ahhoz se kell szociológusnak lenni, hogy látható legyen: ha valaki 32 évet eltölt a politikában, a kampányok nyomot hagynak rajta. Ezek sokszor ugyanazokat az állításokat fogalmazzák meg. 2014-ben is azzal támadtak például, hogy nem Szombathelyen lakom – bár születésem óta, vagyis 62 éve szombathelyi állandó lakos vagyok. Ez a politikai ellenfél hazug, komolytalan kísérlete. Ám az ellenzéki kutatóintézet szerint az ellenfelem elutasítottsága a magasabb. Megjegyzem: Czeglédy Csabát a bíróság jogerősen 1 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélte korábban. Jelenleg is büntetőeljárások zajlanak ellene, a vele szemben kiszabható szabadságvesztés elérheti akár a húsz évet is. Aki Czeglédyre szavaz, Márki-Zay Péter miniszerelnökségére szavaz. Aki Orbán Viktort látná szívesebben továbbra is a miniszterelnöki székben, annak egyéniben is rám kell szavaznia, listán pedig a Fidesz-KDNP-t kell beikszelnie. Bízom abban, hogy a választópolgárok megfontolt, felelős döntést hoznak. 

 

– Hogyan építette fel a kampányát, melyek ennek a legfőbb elemei? Számít-e a másik politikai táborból érkező szavazatokra, van-e külön üzenete a más állásponton lévőknek? 

 

– Azt hiszem, mindenkinek világos, hogy a kampány egy eszköz. Olyan eszköz, amellyel a tényeket, nézeteket el lehet juttatni az emberekhez. Én abban bízom, hogy a választópolgárok azt látják: a képviselő dolgozott és dolgozik az érdekükben. Akiben nem érett meg a döntés, annak azt javaslom: a tények alapján alakítsa ki álláspontját. Volna is itt egy csokor tény, ami talán segít a dolgok objektív megítélésében. A megvalósult és a megalapozott tervekben levő fejlesztésekre gondolok.

 

– Ön szerint melyek a választókerület gondjai, fejlesztési irányai, és milyen megoldásokat javasol ezekre?

 

– Ne felejtsük el az eddigi közös eredményeinket se! 2016-ban elkészült az M86-os gyorsforgalmi út, 160 milliárd forintból, amely újra bekapcsolta Szombathelyt a hazai és az európai vérkeringésbe. Nagyszabású kórházfejlesztés történt, a Markusovszky Kórházban 20 milliárd forint értékű fejlesztés történt, pl. új belgyógyászati tömb is épült. Ez önmagában több mint 6 milliárd forintba került. 2017-ben elkészült a Haladás Sportkomplexum, 15 milliárd forintért. Kormányzati támogatással üzemek, vállalkozások bővültek, például a Schaeffler 25 milliárd forintos újüzem-beruházása, vagy a TDK 4 milliárd forintos fejlesztése.

 

A környékbeli falvakban az elmúlt ciklusban 4 milliárd forint feletti összeg jutott fejlesztésre. Bölcsődéket, óvodákat építettek-bővítettek, fejlesztették a csapadékvíz-elvezetést és a kerékpárút-hálózatot. Egészségházat hoztak létre, székházakat újítottak fel, buszokat, eszközöket vásároltak.

 

Eddig a múlt tényei, ez nagyjából 240 milliárd forint volt. Beszéljünk kicsit a jövőről, a megoldásokról! Mi a megalapozott tervekben hiszünk, s erre egy 330 milliárd forintnyi keretet már lekötöttünk a kormányzattal közös megállapodásunkban. Ezt hívjuk Szombathely 300 programnak. Sürgető a közúti fejlesztés: a szombathelyi északkeleti elkerülő út megépítése. Már a régészeti feltárás zajlik, a kivitelezés hamarosan megkezdődik. Gyorsforgalmi út lesz a Szombathely és Kőszeg között is. Ennek, valamint a Szombathely-Egyházasrádóc gyorsforgalmi útnak az értéke összesen 260 milliárd forint. Ezen túl pedig a terv szerint mintegy 14 milliárd forint további kórházfejlesztésre, 25 milliárd forint a közösségi közlekedés fejlesztésére és 11 milliárd forint a gazdaságfejlesztésre jutna. Ezen túl egyéb pályázati lehetőségek nyílnának meg vállalkozásoknak, gazdasági szereplőknek. Persze ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak, sokat kell még dolgozni.

 

– Mi lehet a döntő tényező a kiélezett választási helyzetben? Lesz-e hatása az orosz agressziónak a választókra helyben?  

 

– A borzalmas háború a szomszédunkban valóban az utóbbi évek egyik legfontosabb kérdése. Ebből a háborúból nekünk ki kell maradni. Ilyenkor nem szabad kísérletezni, nem szabad felelőtlen nyilatkozatokat tenni, ilyenkor megbízható, rutinos, tapasztalt emberekre van szükség. Még egy rosszul elejtett fél mondat is konfliktuszónába sodorhatja hazánkat. Aki mást mond, vagy csak egyszerűen meggondolatlanul nyilatkozgat, nos, arra véleményem szerint felelősen nem lehet voksolni.
 

Fotó: Hende Csaba Facebook-oldala

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat