km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Dr. Balázsy Péter a Fidesz polgármester-jelöltje Szombathelyen

Dr. Balázsy Péter a Fidesz polgármester-jelöltje Szombathelyen

A polgári oldal is megnevezte szombathelyi polgármesterjelöltjét. A Fidesz városi elnöksége és csoportülése csütörtökön egyhangúlag támogatta a megyei főjegyzőkként dolgozó, pártonkívüli Balázsy Péter jelölését.

Balázsy Péter megyei jegyző a Szombathelyi Televízió kérdésére elmondta: miután jelöltsége hivatalossá válik - az összeférhetetlenség megszüntetése érdekében -  lemond a területi választási iroda vezetéséről.

- Én azt gondolom, hogy az eddigi munkám, illetve az a program, amit a választók elé is fogunk tárni garanciát jelentett a polgári oldal számára, hogy egy olyan úton tud elindulni a város, amely még élhetőbbé és még inkább otthonossá tudja tenni Szombathelyt. Meggyőződésem, hogy Szombathelynek nem párt, hanem várospolitikai kérdésekről kellene szólnia. Azzal kelenne foglalkoznunk, hogy a helyben megvalósuló fejlesztések azok minél inkább a helyi közösséget, az embereket, a várost szolgálják.


Dr. Balázsy Péter, Vas megye főjegyzője a jelölés előtt szerepelt a Szombathelyi Televízió Nyakkendő nélkül című műsorában, Az adásnak 20 évvel ezelőtt a legendás rádiós, Kéner Gábor volt az ötletadója és a műsorvezetője. A kérdező szerepét most fia, Kéner Balázs, a Savaria Fórum munkatársa töltötte be.

A beszélgetésből közlünk most részleteket.

- Tudatos döntés volt, hogy ezt a pozíciót töltsd be, vagy a szakmai múltad tett alkalmassá arra, hogy a megye főjegyzője legyél?

- Amikor az iskolában fel kellett írni, hogy ki mi akar lenni, akkor azt írtam, hogy jogász. Nem azt írtam, hogy jegyző vagy főjegyző. Igazából a véletlen, meg a szerencse hozta így. Azért mondanám szerencsének, mert örülök neki, hogy így alakult. A véletlen pedig azért, mert amikor kiírták erre a pozícióra a pályázatot, akkor olyan szempontokat adtak meg, aminek én pont megfeleltem.

- Mennyire politikai pozíció a tiéd?

- Semennyire. Én a hivatal szakmai vezetője vagyok. Nyilvánvalóan politika által meghatározott ez a munka olyan értelemben, hogy működik mellettünk egy testület, amely meghoz bizonyos döntéseket és emellett működik a mi megyei hivatalunk.

- A kis problémákra, a helyiek észrevételeinek megoldására mekkora hatásod van? Például, ha valaki megállít az utcán, hogy tessék elintézni, hogy fessenek fel zebrát, akkor azt el tudod intézni?

- Ezt pont nem. De ilyenből sok van, az emberek nyilvánvalóan nem tudják, hogy pontosan ki mivel foglalkozik. Nem szoktam senkit elkergetni, igyekszem mindig továbbítani az adott települési kolléga felé továbbítani a kérést. Sokszor szoktam elnézést kérni, hogy megint valamilyen lobbival érkeztem, de az emberek engem állítottak meg, nem tudhatták, hogy ki az illetékes.

- Sokszor láthatunk a városban, sokat mozogsz szinte egész nap. Hogyan indul a reggeled?

- Nagyon nehezen felkelek negyed hét körül, aztán kávé, második kávé, majd a napi sajtó. És a vita, hogy el fogunk késni, mert megint túl sokat olvastam.

- Reggeli? Viszel be magadnak?

- Ez is egy kedves dolog: a kolléganőm, Magdi, aki a titkárságon van, minden reggel egy kefirrel és kiflivel vár. Havi elszámolásban vagyunk.

- Mivel töltöd a szabadidődet, a hétvégéidet?

- Ha megkérdeznéd a barátnőmet, akkor ő azt mondaná, hogy füvet nyírok. Van ugyanis egy gyümölcsösöm, ami a nagyapámé volt. Itt az ember mindig úgy van, hogy amire körbeér, kezdheti az egészet előröl. Nyilván nem csak füvet szoktam nyírni: szeretek futni és focizok is, ami a Facebook-oldalamon is látszik, rajtam kevésbé…

- Ha már nem Vas megye főjegyzője leszel, akkor hova tovább?

- Ha váltanék, akkor nem a közigazgatásban dolgoznék tovább, hanem elmennék ügyvédnek. Jogvégzett embereknél ez el szokott jönni. Bár én most nem vágyom arra, hogy mást csináljak.

 

 

Kéner Balázs
Fotók: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.