km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Donald Trump vissztérhet a Facebookra és Instagramra

Donald Trump vissztérhet a Facebookra és Instagramra

Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata - adja hírül a Meta nyomán az MTI.

Nick Clegg, a Meta globális elnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a két éves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek.

A cég közleménye emellett azt hangsúlyozza, hogy a felfüggesztés visszavonása mellett szól az is, hogy 2021. januárja óta a jelentősen csökkent a közbiztonságot érintő kockázat, ugyanakkor az is olvasható, hogy a szabálysértések megelőzésére bizonyos védőkorlátokat vezetnek be a jövőre nézve.

Nick Clegg, a Meta globális elnöke a döntés indokaként azt is megemlítette, hogy a közvélemény számára lehetővé kell tenni, hogy értesüljön arról, amit a politikusok mondanak, hogy ennek birtokában a szavazó helyiségben megalapozott döntés születhessen. A cégvezető, aki 2010 és 2015 között a brit kormány miniszterelnök-helyettese volt, hozzátette, hogy ezt követően is közbelépnek majd, amikor a közösségi oldalon megjelenő tartalom a világra nézve világos kockázatot jelent, viszont a közbeszédbe történő beavatkozás korlátját tudatosan magasan határozták meg.  

Donald Trump fiókját - a Facebook és az Instagram mellett - 2021. januárjában a Twitter közösségi médium is felfüggesztette, amit követően a volt elnök saját közösségi médiumot hozott létre Truth Social néven.

Donald Trump, aki tavaly novemberben bejelentette, hogy elindul a 2024-es elnökválasztást megelőző republikánus jelöltállító versenyben, egyelőre nem reagált a Meta döntésére. Tavaly novemberben az Elon Musk tulajdonába került Twitter szintén feloldotta a korábbi elnök fiókjának felfüggesztését, ám oda Donald Trump nem tért vissza.

(MTI)

Fotó:NBC News
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.