km/óra
  2025.03.24., hétfő  •  Gábor, Karina napja
Donald Trump rendeletet hozott gyerekek nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Donald Trump rendeletet hozott gyerekek nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

A régi-új amerikai elnök kedden rendeletet írt alá a 19 év alatti, gyermeknek minősülő fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról.

A dokumentumból kiderül, hogy az intézkedés mind a gyógyszeres – így hormonkezelésekre is –, mind a sebészeti eljárásokra vonatkozik.

„Ez alapján az Egyesült Államok politikája az lesz, hogy nem finanszíroz, szponzorál, népszerűsít, valamint nem segíti elő és támogat úgynevezett nemváltást gyerekek esetében, emellett minden törvényt szigorúan betartat, ami a romboló és életet befolyásoló eljárások tilalmáról, valamint korlátozásáról szól”

– olvasható az elnöki rendeletben.

A jogszabály szerint nemváltást célzó beavatkozás a jövőben nem kaphat támogatást szövetségi forrásból. Az elnök egyben a teljes helyzet áttekintésére utasította az egészségügyi minisztériumot, 90 napos határidővel.

A rendelet „A gyerekek védelme a kémiai és sebészeti csonkítástól” címet viseli, és azt is kifejti, hogy „a nemváltó beavatkozásnak alávetett kiszolgáltatott fiatalok” egész életükben magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek, valamint gyakorta élethosszig tartó egészségügyi komplikációk csapdájában találják magukat.

 

(MTI)

Fotó: Facebook/Donald J. Trump

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Nyilvánosságra hozták a kompetenciamérés eredményeit, matekból és szövegértésből egyre gyengébbek a magyar diákok
Matematikából minden évfolyamon, szövegértésből egy kivételével ugyancsak minden évfolyamon alacsonyabb pontokat értek el a diákok a 2024-es kompetenciamérésen az egy évvel korábbinál - derült ki az Oktatási Hivatal (OH) adatközléséből. A 11. évfolyamosok veszítették a legtöbb pontot.
Elbúcsúztatták Bényi Ildikót
Hétfőn búcsúztatták el Bényi Ildikó Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezetőt, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét a hernádvécsei temetőben. A közmédia egykori műsorvezetőjét családja, kollégái, ismerősei és a helyi lakosok kísérték utolsó útjára.
Vonat elé feküdt egy férfi Gencsapátinál - könnyű sérülésekkel élte túl a tettét
Gencsapáti felső feltételes megállóhelynél az érkező szerelvény lassított a peronon álló ember miatt, aki aztán belépett a vonat elé, majd lefeküdt a sínekre. A mozdonyvezetőt megviselte az eset.
Két személyautó ütközött össze a Szelestey László és a Vörösmarty Mihály utca kereszteződésében
Balesetekhez és faágak eltávolításához öt alkalommal riasztották a Vas vármegyei tűzoltókat a hétvégén.
Újabb vasi dílereket és fogyasztókat azonosítottak
Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás 2024 októberében. Az elmúlt hetekben újabb terjesztőket és használókat fogtak el a vasi rendőrök.