km/óra
  2025.05.18., vasárnap  •  Erik, Alexandra napja
Megválasztották Szombathely új diákpolgármesterét és alpolgármestereit

Megválasztották Szombathely új diákpolgármesterét és alpolgármestereit

Idén tavasszal sem maradhatott el a szombathelyi diákönkormányzati választás: Alacsony Ákost, a korábbi jegyzőt választották meg a tanulók Szombathely új diákpolgármesterének, diák-alpolgármester lett Engelmayer Dávid Károly és Fülöp Endre Csanád.

Ismét diákoktól volt hangos a városháza első emelete, május 8-án tartotta ugyanis éves választását Szombathely MJV Diákönkormányzata (VDÖK). Köszöntőt mondott dr. László Győző alpolgármester, felidézte, milyen jó érzés volt, amikor ő is tagja volt a diákönkormányzatnak és megtapasztalta, milyen, „amikor nemcsak döntenek a fejünk fölött, hanem számítanak a véleményünkre. Igenis fontos a szavunk. Nagyon fontos, hogy időben és megfelelő helyen hallassátok a hangotokat, hiszen ki tudná jobban azt, hogy a diákoknak, a diákságnak mire van szüksége, mik az igényeitek, mint ti magatok” – mondta.

Köszönetet mondott az előző vezetésnek, kiváló embereket ismert meg és biztos abban, hogy a későbbiekben még fog velük találkozni a közéletben. „Kívánom, hogy tudjatok olyan vezetőt választani, aki legalább olyan jól képviseli az érdekeiteket, mint az elmúlt évek vezetése, és azt kérem, magam is vezetőtársaim nevében, ha bármiben tudunk segíteni a város részéről, forduljatok hozzánk bizalommal” – tette hozzá, majd a hivatalosan is megnyitotta a választást.

Beszédet mondott Putz Attila is, a Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság elnöke. Felidézte, amikor ő diák volt, még nem létezett olyan, hogy diákönkormányzat, de őt is érdekelte a közélet, így különösen örül, hogy a szombathelyi diákok ilyen aktívak. Köszönetet mondott Engler Felícia ifjúsági ügyintézőnek, aki összefogja a szombathelyi diákságot és a hivatal többi munkatársának is, mert úgy gondolja, nagyon fontos, hogy lássák azt a diákok, hogy meg vannak becsülve a városházán.

Ezután a leköszönő beszédek következtek. Pataki Gergely (Vas Vármegyei SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum) diákpolgármester elárulta, nehéz döntést kellett meghoznia: idén nem indult. Ám valamilyen szinten örül is annak, hogy meg tudta hozni ezt a döntést, hiszen mindig is aszerint élt, hogy az életben minél több mindent ki kell próbálni, minél több lehetőséget meg kell ragadni. Ez néha sajnos összeférhetetlenséggel jár, ezért a régi jót, megszokottat ott kell hagyni, még ha ez nem is végleges – mondta. Felidézett néhány emlékezetes pillanatot az elmúlt négy évéből: a Covid alatt csöppent bele a diákönkormányzati életbe, akkor a most már jól megszokott arcok, kollégák, barátok még csak hangok, képek voltak, kikapcsolt mikrofonok voltak. Sosem felejti a gyűlések előtt a sajtóterem teakonyhájában a nagyon rövid, mégis rendkívül hatékony megbeszéléseket és azt sem, amikor egy úr földrajzi kérdésekkel tette próbára a diákpolgármesteri alkalmasságát. Azt kérte, mindenki támogassa a számára szimpatikus jelöltet és szavazzon érvényesen.

Porpáczy Marcell (Vas Vármegyei SZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola) is búcsúzott, mint mondta, egy sikeres évvel a háta mögött zárja életének ezen korszakát, melyben rengeteg tapasztalatot és barátot szerzett. Köszetet mondott az együttműködésért és támogatásért, amit az elmúlt közel 4 évben kapott. Felidézte: ebben az évben még szorosabbá szerették volna tenni a kulturális és közösségi programok szervezésével az iskolai diákönkormányzatok kapcsolatát, tovább erősítették a kapcsolatot a Falco kosárlabda csapatával és folyamatosan részt vett az önkormányzati rendezvényeken is. Szorosabb kapcsolat kialakítására törekedett a rendezvényszervezőkkel, hiszen sok, élményekkel teli program megszervezése volt a céljuk, de gyűjtöttek adományokat is a helyi állatmenhelyeknek és új helyszínen, a Sugár úti kiscsarnokban rendezték meg a városi gólyaavatót új helyszínen, amely bár sok szervezést igényelt, nagy sikert aratott – idézte fel.

Kalmár Flóra (Vas Vármegyei SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum) leköszönő diák-alpolgármetser nem mondott leköszönő beszédet, mert újraindult, ő kezdte a kampánybeszédek sorát. Három kihívója volt: Balassa Liza Dorka (ELTE Bolyai Gimnázium), Balogh Boglárka (PTE SZESZI) és Engelmayer Dávid (ELTE Bolyai Gimnázium).

A diákpolgármesteri posztért ketten indultak: Alacsony Ákos, a korábbi jegyző (Vas Vármegyei SZC Hefele Menyhért Szakképző Iskola) és Fülöp Endre Csanád (ELTE Bolyai Gimnázium). A jelöltek bemutatkozása után csak úgy záporoztak a kérdések az elektoroktól az ígéretekkel és az új ötletekkel kapcsolatban, a fiatalok pedig állták a sarat, bizonyítva, hogy megállnák a helyüket.

Aztán jöhetett a szavazás és a várva várt eredményhirdetés: Alacsony Ákost, a korábbi jegyzőt választották meg a tanulók Szombathely új diákpolgármesterének, diák-alpolgármester lett Engelmayer Dávid Károly és Fülöp Endre Csanád.

Czömpöl Bianka

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A Zrínyi általános iskola csapatáé lett a diákolimpiai bajnoki cím
A jó hírről az Illés Akadémia számolt be: hét játékosuk erősítette ugyanis a bajnok csapatot.
Szólnak előre: a külföldön vezetett bankszámlákra is rálát a NAV
Nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz. Az adóhatóság 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt, így látja a külföldi számlakra érkező pénzeket is, írja közleményében a NAV.
Romániai elnökválasztás: Európa, erdélyi magyarság - nagy a tét a második fordulóban
Romániában megkezdődött a megismételt elnökválasztás második fordulója. Az első fordulóban a szélsőjobboldali, magyargyűlölő,  populista George Simion csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen álló Európa-párti és liberális Nicusor Dan, aki jelenleg Bukarest főpolgármestere. 
A vasárnapi Kossuth téri tüntetésen Pankotai Lili, Hodász András és Csoki is felszólal
Civil kezdeményezők tüntetést szerveztek május 18-án 17.30-ra Halász János "A közéleti átláthatóságról" törvényjavaslatának elfogadása ellen.
Pálcával a kézben: fúvóskarnagyi diplomakoncert volt a Bartók Teremben
Május 17-én fúvóskarnagyi mesterszakos diplomakoncertre várták a zenekedvelőket a Bartók Terembe. Bokor Patrik Szombathely Város Koncert Fúvószenekarát dirigálta.