km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Daliás idők: volt egyszer egy szakkollégium

Daliás idők: volt egyszer egy szakkollégium

Zsúfolásig megtelt a velemi Stirling-villa az elmúlt héten szombat délután a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének könyvbemutatóján és kiállításán. A kőszegi intézet a Kortárs Könyvkiadóval közösen Daliás idők – Ó, azok a ’80-as évek! címmel a rendszerváltáskor a szombathelyi főiskolán működő Németh László Szakkollégium történetéről jelentetett meg hiánypótló kötetet. Az eseményre elfogadta a szervezők meghívását Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

 

Emblematikus helyszín


Az 1930-as évek végén épült, nemrégiben felújított varázslatos Stirling-villa az egykori szakkollégistáknak a mai napig emblematikus helyszínnek számít, a ’80-as években ugyanis számtalan találkozót, szemináriumot és konferenciát tartottak az épületben. Az első ilyen jellegű találkozóra 1987. október végén került sor, amely a szakkollégiumi mozgalom jelenéről és jövőjéről szólt, és amely amiatt is volt rendkívül izgalmas, mert részt vett rajta Orbán Viktor, Kövér László és Németh Zsolt is. Az akkori, legelső szakkollégiumi konferenciát azonban a Bibó-szakkollégisták mellett nemcsak a helyi főiskolai hallgatók látogatták meg, hanem az állambiztonsági szolgálatok is, amelynek képviselői először résztvevőként tudósítottak az eseményről. (Később a villa előtti Ladákból oldották meg a feladatot.) Mindenesetre a konferenciák jegyzőkönyvei és az állambiztonsági jelentések egyeznek.  Mindez már a Daliás idők című kötetből derül ki, melynek a Jelentések a Németh László Szakkollégiumról az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában című fejezetét Tokaji Nagy Erzsébet, a szakkollégium egyik alapítója írta. Ezek a jelentések sok minden más, rendkívül izgalmas kordokumentummal együtt most kiállítás formájában a Stirling-villában is megtekinthetők. A tárlatot Tokaji Nagy Erzsébet nyitotta meg, köszönetet mondva Velemnek, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének, Miszlivetz Ferencnek és Németh Szilárdnak. Felhívta a figyelmet a rendszerváltással kapcsolatos mikrotörténeti kutatások fontosságára, a megjelent kötet lényegében ezt a hiányt igyekezett pótolni.  A megnyitót követően véget nem érő könyvbemutató és múltidéző beszélgetés kezdődött a zsúfolt teremben. Kovács Ágnes, aki moderátorként végig remekül vezette a beszélgetést, Miszlivetz Ferenc Emberek, mozgalmak, hálózatok című tanulmányából idézett először, amely a 80-as évek magyarországi civil társadalmának felemelkedéséről szól.


Így kezdődött


 – Nem tudtunk betelni azzal az érzéssel, hogy összejövünk az országból mintegy kétszázan, és arról beszélgetünk, amiről mi szeretnénk: szegénységről, Bős–Nagymarosról, határon túli magyarokról, gazdasági elmaradottságról. Mindezt a hatalom közreműködése és engedélye nélkül – utalt Kövér László egykori Bibó-szakkollégista, az országgyűlés elnöke az 1985-ös szarvasi szakkollégista találkozóra, ami végül elindított egy országos táborszervezési hullámot, és a 80-as évek végén rákényszerítette a hatalmon lévőket arra, hogy többpártrendszer legyen Magyarországon. A házelnök ezt a korszakot nagyon intenzívnek és nemzedéki élménynek nevezte, utalva a lengyelországi eseményekre is. 


A velemi találkozón Sümegi István, a kötet filozófus szerzője a 80-as évek végét, mint a közboldogság korát jellemezte, erről szól a könyvben megjelent tanulmánya is. Szabó Gábor, aki a kezdetektől alapítója és motorja volt a mozgalomnak, a dokumentumok szerint nem kerülhette el az állambiztonsági szolgálat állandó és kitüntetett figyelmét sem. Szommer Ildikó a Kilátó című főiskola diáklap legendásnak számító egy évtizedét dolgozta fel 1983 és 1993 között. 


Az eseményen felszólalt Bába Iván egyetemi tanár, valamint Nagy J. Endre szociológus professzor, akik a szakkollégiumi hétvégék gyakori vendégei voltak, valamint Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki szintén a kezdetektől részt vett a munkában, de hozzászólt a beszélgetéshez Horváth Miklós, Velem korábbi polgármestere, valamint Fűzfa Balázs irodalomtörténész is. A számtalan további hozzászólások sorából nyilván nem maradhattak ki azok a történetek sem, amelyek a volt pártszékház (D épület) vagy a Jókai úti pártoktatási központ átvételével voltak kapcsolatosak. Az utóbbi épületet vette birtokba végül a rendszerváltáskor a többszáz főre nőtt Németh László Szakkollégium hallgatósága.


A Daliás idők című könyv a nagyobb könyvesboltokban már kapható, érdemes megvásárolni és kézbe venni.      

 

Egykor szakkollégisták 35 év után
(Balról) Gyimes Ákos Csaba, Mayer Rudolf, Némethy Szabolcs, Áldozó Tamás, Bánlaki Ildikó, Mayer Judit, Miszlivetz Ferenc, Majthényi László, Fűzfa Balázs, Nagy Anna, Csonka Ferenc, Zentai Zoltán, Kapornoky Rita, Merklin Tímea, Szommer Ildikó, Szabó Gábor, Tokaji Nagy Erzsébet, Sümegi István

 

Fotó: Ohr Tibor
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.